2018. március 8., csütörtök

A MATYÓ A MINTA, AVAGY A TÁLLAI-KÖRZET, AMELYRŐL AZ JUT GÉMESI GYÖRGY ESZÉBE, HOGY MINDEN LOPÁS BŰN

168 ÓRA ONLINE
Szerző: 168 Óra
2018.03.07.


„Polgármesterektől értesülök arról, hogy mely térségben kinek a cégén a hozzá közel álló vállalkozáson keresztül kell megíratni a pályázatot. Az a pályázat lehet sikeres, amelyet az adott parlamenti képviselő és a Fidesz által uralt megyei önkormányzati bizottságban három kormánypárti képviselő felpontoz és átenged, a közgyűlés már csak ezekről szavaz. Így van ez az egész országban. Megmondják, hol, ki írja a pályázatot. Aztán azt is, hogy a pályázat nyomán kivel, kikkel kell szerződni. Minek nevezi ezt, ha nem bűnszervezetnek?” – kérdez vissza Gémesi György a 168 Óra hetilapnak adott interjúban arra, országszerte működik-e az a modell, amely egy-egy fideszes országgyűlési képviselő, vagy épp az utóbbi hetek korrupciós botrányai nyomán már nyilvánosságra kerültek.

Az Új Kezdet elnöke, Gödöllő polgármestere a legalizált korrupció egész Magyarországot eluraló rendszereként, amint fogalmaz az abban „tocsogó” vidék szimbólumaként említ konkrét eseteket is, és figyelmeztet: a mai, egyértelműen a hatalmon lévők által uralt, s a fideszes országgyűlési képviselők által „kijáróként” intézményesített rendszer valamennyi szereplőjének el kell előbb-utóbb számolni. Igen, azoknak is, akik félelemből, s megfelelésből válnak részeseivé a vidék fejlesztését célzó uniós és állami források „becsatornázásának”.
Gémesi szerint ugyanis nem elfeledendő, hogy „minden lopás lopás, és a lopás bűn”. 
Az évtizedes tapasztalatú polgármestert, önkormányzati szövetségi vezetőt annak kapcsán kérdeztük, hogy hosszú hetek tényfeltáró munkája révén különös hálózatot és személyi összefonódásokat mutató „matyó minta” rajzolódott ki a 168 Óra által vizsgált választókerületben. A Borsod megye 7-es egyéni országgyűlési egyéni választókörzet ura Tállai András, aki nemcsak parlamenti képviselő, hanem a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkár-miniszterhelyettese is, sőt, ebben a minőségében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetője...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.