2018. március 5., hétfő

GYÁLON ÉS SIKLÓSON IS SZABÁLYTALANSÁGOKAT TÁRT FEL AZ UNIÓS ELLENŐRZÉS, ALSÓPÁHOK ÉS HATVAN NEM ADTA KI AZ OLAF-LEVELET

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2018.03.05.


Az Átlátszó adatigénylésére Gyál és Siklós is kiadta az OLAF-tól tavaly októberben kapott levelet, Alsópáhok és Hatvan viszont nem – ez utóbbiak megkérdezik az Európai Csalás Elleni Hivataltól, hogy kiadhatják-e a dokumentumot. Az uniós támogatások szabályos felhasználása felett őrködő ügynökség Gyálon és Siklóson a más településekről már ismerős szabálytalanságokról tájékoztatta az önkormányzatokat az Elios Zrt. által elvégzett közvilágítás-korszerűsítési projektjek vizsgálata után

2010 és 2016 között az Elios Zrt. (korábbi nevén ES Holding Zrt. és E-OS Innovatív Zrt.) több mint 30 magyarországi település közvilágítását korszerűsítette, a legtöbbet az önkormányzatok által elnyert EU-s támogatásból, de volt ahol bankhitelt vettek fel erre a célra.

Az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) két éve kezdte vizsgálni az uniós forrásból finanszírozott Elios-projekteket, és 2017 januárjában a feltárt visszásságokat tartalmazó jelentését vádemelési javaslattal továbbította a magyar ügyészséghez, amely most költségvetési csalás gyanújával nyomoz.

Február közepén az Átlátszó közadatigénylésben kérte ki az Elios-botrányban érintett településektől azt a levelet, amelyet az OLAF-tól kaptak a közvilágítási projektek uniós vizsgálata közben feltárt tényekről. Minden megkapott dokumentumot nyilvánosságra hozunk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.