2018. március 20., kedd

KÁNON

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.03.20.


... Én csak azt mondtam, a kilábalás, az újjáépítés nem fog beláthatatlan időkig tartani. Azt nem, hogy a szétdúlt lelkek, a darabokra tépett idegek is hamar regenerálódni fognak. Az tényleg beláthatatlan, amiért ezt a nyomorult, primitív futballistát örökre el kell zárni mindenféle emberi kapcsolattól, felmérhetetlen az a gyűlölet, a rettegés, a megalázás, amit széthintett, azért kell megbüntetni, mert egy országot fertőzött meg azzal, amit hazulról hozott. És a bűnlajstromban még nem szerepel az, ami akkor következik, amikor majd április 8-án elveszti a választásokat. Ne legyenek illúzióink, nem fog elmenni, ahogyan 2002-ben és 2006-ban sem ment el, az akkori tombolását most majd emeli a tizedik hatványra. Először 2013 szeptemberében írtam le, hogy itt vér fog folyni (én naiv akkor azt hittem, ez a balsors banda, amelyik ellenzéknek nevezi magát, majd tesz valamit), aztán még néhányszor, legutóbb tavaly novemberben és idén januárban. Nem fog elmenni, azt pedig nem tudom, megvárja-e, hogy elvigyék. Valószínűleg. Ahhoz ugyanis kellene némi egészséges, egyszerű ész, hogy valaki képes legyen a legszimplább anticipációra, milyen jövője lehet azután, amit itt tett. Azt még egy ilyen szerencsétlen országban sem lehet megúszni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.