2018. március 22., csütörtök

KIKET KELL MÉG KISZORÍTANI, ELTAKARÍTANI AZÉRT, HOGY ÖNÖK VÉGRE JÓL ÉREZZÉK MAGUKAT?

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: H. Andrea
2018.03.22.


Kedves olvasóink, szimpatizánsaink és ellenségeink, támogatóink és rosszakaróink! Jóreggelt kívánunk kivétel nélkül mindenkinek! Majd egyszer csak tavasz lesz, akkor is, ha március 22-én ez még egyértelműen nem látszik. Ünnepélyesen ki- és bejelentem, hogy elvettem Bálint kolléga munkáját, de hamarosan visszaadom neki. Csak előbb gondoskodom a motor berugdosásáról, amivel aztán megtolhatjuk a talicskát.

Tegnap óta nem könnyű eldönteni, hogy most akkor Bayer Zsolt valójában leleplezte a Soros-hálózatot, vagy éppen valami teljesen mást leplezett le, mindenesetre Siewert András, a Migration Aid operatív igazgatója szerint akár a hazaárulás bűncselekményének tényállást is kimerítheti a történetben részt vevők ama igyekezete, hogy sztorit kerekítsenek a szervezet köré. Persze ez így egyelőre kevés lesz a teljes bizonyító erejű anyag nyilvánosságra hozása nélkül, ám a sztárhergelő nem késett a frappánsnak vélt, szerintem meglehetősen vérszegény válasszal. Csak a kvintesszenciát pakolom ide (akinek van hozzá gusztusa, a Magyar Idők oldalán megtalálja a teljes művet):

"Hatalmas király vagyok! Akkora, hogy fel is jelentem Siewertet rágalmazásért."

Ez így igaz. Királyok vagytok ti mind, az élen a legnagyobb királlyal, íme:

Ezt se szívesen tettem ide, de ha már így alakult, megjegyezném, hogy meglehetősen fura és természetellenes színekben játszik ez a fej. Jó, kétségtelenül nem ez a probléma vele, hanem az, amit beszél a száj. Esküszöm, nem hagyta megint az öblös kommunistázást (mondhatni megint átlátott a Szitán), bár ez jelen esetben eltörpül ama nyílt fenyegetéshez képest, hogy miszerint mindenkit el kell takarítani az országból, akiről ők úgy gondolják, hogy Soroshoz köthező. Ezen a ponton tartozom egy nem feltétlenül közérdekű vallomással, ami viszont olyan szempontból hasznos lehet: nem kell majd álnyomozniuk a propagandistáknak, hogy ránksüssék a Soros-bélyeget. Az a teljes igazság, hogy még zsenge gimnazista koromban – egy tanulmányi versenyen nyújtott teljesítményem okán – két hetes jutalomkirándulásban részesültem, ami lehetővé tette számomra, hogy eljussak a hanyatló Nyugat néhány országába. A kiránduláson való részvételemet az úgynevezett Soros-alapítvány kereken 100 dollárral (mai árfolyamon mintegy 25 ezer forint) támogatta. Igaz, hogy a múlt sűrű homályába vész, meg hát fiatalság, bolondság, ám ha a háttérben sunyuló Gyurcsány-szálat nehéz is lesz felgöngyölíteni, ezzel már ne legyen gond. Zárójel bezárva. Szóval a kisember arról lázálmodik, hogy meg kell tisztítani az országot Soros nyúlványaitól. Jó. És vajon egészen pontosan ki mindenkire gondoljunk? Mert gyakorlatilag a Fideszen kívül mindenki Soros-ügynök. A politikai ellenfelek, a jogvédő és egyéb hasznos tevékenységet folytató civilek, a nem fideszes kézben lévő médiaorgánumok, de lassan már a nem fideszül gondolkodó kisemberek is. Ki maradhat akkor, tisztelt miniszterelnök úr? Ki maradhat azért, hogy önök végre jól érezzék magukat? És akkor kivel fog ön harcolni? Kit fog ön akkor legyőzni ágról-ágra? Kiről-miről fognak szólni az ön harcai? Kitől fogja megvédeni az országot?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.