2018. március 6., kedd

MEGTÁMADTÁK IMÁDOTT KORMÁNYUNKAT ÉS FŐLEG A DRÁGASZÉPMINISZTERELNÖKURAT!

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TAMÁS RÓBERT
2018.03.06.


...Úúúúristenazégben! Végünk van. Megtámadták imádott kormányunkat és főleg a drágaszépminiszterelnökurat! Vagyis majd mindjárt meg fogják támadni. Ez biztos. Mert olyanok is hozzászólhattak az országjelentéshez, akik – figyelj, mert mindmeghalunk – ellenzékiek!

Figyeljél, Origo! Vagyunk egy páran ilyenek az országban. Mármint olyanok, akik szerint a kormány és külön Orbán Viktor szétlopta az országot. Amit nem tudtak elvinni, abba beleköltöztek, vagy szétbarmolták. Ez az ország nem Orbán magántulajdona és nem is a fideszesek hétvégi telke. Nagyjából kétmillió fideszes él jelenleg ezen a földdarabon (vagy annyi sem) és négyszer annyi nem fideszes. Tudod, cica? Ezek között vannak kifejezetten ellenzékiek is. Legalább annyian, mint fideszesek.

Én elhiszem, hogy jobban örülne a maffiakormány annak, ha az országjelentést is Szájer pötyögné be a laptopjába, de az az Unióban nem így működik. Hanem úgy, hogy mindenféle szempontot figyelembe vesznek. Sőt, még a tényeket is. Ha ebből a jobb napokat látott propagandalapnak az jön le, hogy megtámadták a kormányt, az az ő baja.

Ha az országjelentésben az lesz, hogy baj van a demokráciával, a jogegyenlőséggel, az oktatással, az egészségüggyel, a sajtószabadsággal, a civil szabadságjogokkal, akkor az nem orv támadás, hanem a valóság.

Lehetséges, hogy a zorigónak nem kellett volna ennyire kapkodnia a jajveszékkel, mert így annyira kilóg a lóláb, hogy az valami egészen szánalmas. Bár lehet, hogy sietett a költő, mert még meg kell írnia vagy hat hazugságot és gyakorlatilag egyedül maradt a portálnál, aki még be tudja kapcsolni a számítógépet. Nagy a hajtás. Kitartás! Már csak egy hónap és lehet lazulni. Remélhetőleg tartósan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.