2018. március 19., hétfő

MINÉL TÖBBEN UTÁLNAK A SZAKMÁBAN, ANNÁL SIKERESEBB VAGY

24.HU
Szerző: INKEI BENCE
2018.03.18.



A Halott Pénz évek óta ott a legsikeresebb mai előadók között itthon, a zenekar alapítója és arca, Marsalkó Dávid szerint azonban a neheze csak most jön, amikor meg kell tartaniuk a hosszú évek alatt verbuvált közönségüket. Interjúnkban szóba került még, hogy miért egyedülálló a Halott Pénz tavaszi arénaturnéja, és hogy jobb volt-e régen, amikor még az emberek képesek voltak összekapni zenei ízléskülönbségek miatt.

Nem egyik pillanatról a másikra lettetek országosan ismert zenekar, viszont így volt pár év, amíg folyamatosan lépdelt előre a Halott Pénz. Te hogy élted meg azt az időszakot?

Az biztos, hogy az a 2013 és mondjuk 2015 közötti időszak volt a legizgalmasabb a Halott Pénz történetében. Ez három olyan év volt, amikor nagyon forrongott körülöttünk a levegő, akkor váltunk nagy zenekarrá, amely már húzónév lett a fesztiválokon, igazi fordulópont volt. 2004-ben kezdtem el ezen a néven zenélni, és 2012-ig számítanám a sikertelenebb időszakot, utána viszont jöttek sorban azok a számok, amik slágerek tudtak lenni, kezdve A feneked a gyengémmel. Ebben az időszakban nagyon sokan kezdtek ránk figyelni: amikor az ember hirtelen sikeres lesz egy szakmán belül, rengetegen akarják megismerni vagy barátkozni vele, és amennyire izgalmas időszak volt, annyira volt bezárkózás is a részemről. Nagyon közvetlen voltam előtte, de ez megváltozott, mert oda kellett figyelni, hogy kinek mit mond az ember. Akkor azt éreztem, hogy az emberek állandóan azt várják, hogy mikor bukik el ez a sztori, és ez azért elég nyomasztó helyzet. Ezért is érzem azt, hogy hamar elmentek ezek az évek, mert folyton arra figyeltem, nehogy elcsesszük – a menedzserünk azóta is azzal ugrat, hogy én nem tudom soha élvezni a dolgokat. De ettől még ez a pár év egy nagyon szuper időszak volt, életem eddigi legjobb évei: előtte soha nem voltak ilyen feladataim, soha nem dolgoztam ennyit, soha nem is voltam ennyit beteg és ennyire kimerült, de soha nem is élveztem ennyire semmit.

Ti is úgy éreztétek, hogy a Darabokra törted a szívem-feldolgozás volt az a lökés, ami ahhoz kellett, hogy a Halott Pénz a legelső vonalba kerüljön?


Abszolút van ebben valami, ha nagyon kell gócpontokat mondani, akkor A feneked a gyengém után a Valami van a levegőben volt a következő szintlépés, de a Darabokra törted a szívem tényleg még egy szintet tudott ugrani 2015-16 fordulóján, és nem sokkal utána jött ki a negyedik lemezünk is. Én is úgy emlékszem, hogy akkorra fogadta el a közvélemény rólunk, hogy oké, most már akkor ezek itt maradnak. Onnantól kezdve már nem kellett a fesztiválszervezőket sem győzködni arról, hogy nagyszínpadon van a helyünk, addigra érett be a gyümölcse annak a pár évnek...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.