2018. március 11., vasárnap

ORBÁN JÁTSZMÁJA - FELTÁRUL A PUTYINNAL KIÉPÍTETT KAPCSOLAT TITKOS TÖRTÉNETE

444.HU
Szerző: PETHŐ ANDRÁS, SZABÓ ANDRÁS, DIREKT36
2018.03.11.


Két befolyásos magyar üzletember szállt fel egy Moszkvába tartó repülőgépre néhány héttel a 2010-es parlamenti választások előtt. Mindketten Orbán Viktor legszűkebb köréhez tartoztak. Az egyikük Simicska Lajos volt, Orbán régi barátja és hosszú ideig szoros gazdasági szövetségese a Fidesz építkezésében. A másik Nyerges Zsolt volt, aki az Orbán-házaspár barátjaként került be a Fidesz gazdasági holdudvarába mintegy 20 évvel ezelőtt, majd Simicska jobbkezeként vett részt a pártközeli cégbirodalom irányításában.

Moszkvába érkezve a két üzletember az orosz főváros egyik leghírhedtebb helyének számító Ljubljanka térre ment. Az ott álló hatalmas, sárgás színű épület volt a rettegett szovjet titkosszolgálat, a KGB székháza, most pedig itt működik az FSZB néven ismert utódja. Ennek a szervezetnek az egyik magas rangú vezetőjével volt találkozója Simicskának és Nyergesnek.

Az utazás összefüggött Orbán Viktor néhány hónappal korábbi oroszországi látogatásával, amikor a kormányzásra készülő Fidesz-vezér 2009 novemberében személyesen találkozott Vlagyimir Putyinnal Szentpéterváron. Az a találkozó a két politikus ismerkedését szolgálta, Simicskáék későbbi utazására pedig azért került sor, hogy megtörténjen az üzleti jellegű kapcsolatfelvétel is. Azóta ugyan nagyon elmérgesedett a viszony Orbán és Simicska között, de akkoriban még elválaszthatatlannak tűnő szövetségesek voltak. Rendszeresen megbeszélték egymással a fontosabb politikai és kormányzati lépéseket, köztük az orosz kapcsolatépítéssel összefüggő ügyeket is.

Simicskáék 2010-es moszkvai útjáról korábban semmi nem jelent meg a nyilvánosságban, de terjedtek róla információk fideszes körökben, és tudtak róla az akkor még MSZP-s vezetésű kormány külügyi szerveinél is. A Direkt36 három egymástól független forrásból értesült a találkozóról. Simicska nem reagált a kérdéseinkre, Nyerges pedig közölte, hogy soha nem nyilatkozik a sajtónak. Orbán hivatala nem válaszolt arra a kérdésre, hogy mit tudott Simicska és Nyerges útjáról.

Az oroszoknál az állami kötődésű üzletekben gyakran szerepet játszanak a titkosszolgálatok is, Simicskáéknak ezért kellett az FSZB tisztviselőjével tárgyalnia. A találkozón a források állítása szerint nem született semmilyen érdemi megállapodás. Egyikük úgy írta le, hogy ez egy "bemutatkozó látogatás" volt, egy másik pedig úgy fogalmazott, hogy az oroszok jelezték, hogy ha kell segítség üzleti ügyekben, "akkor rájuk lehet számítani". A találkozó azonban így is megmutatta, hogy Orbán Viktor és legszűkebb köre milyen közeli kapcsolatokra törekedett Oroszországgal már a Fidesz kormányra kerülése előtt is.

Azóta világszerte feltűnést keltett, hogy ez a viszony milyen rendkívül szorossá vált. A legtöbb nyugati vezető által veszélyes ellenfélnek tartott Putyin mára rendszeres vendégnek számít Budapesten, és a két ország több fontos üzleti megállapodást is kötött, köztük a Magyarország energetikai és külpolitikai pályáját évtizedekre meghatározó szerződést a paksi atomerőmű bővítéséről.

Itthon és külföldön egyaránt sokan találgatják, hogy a korábban Oroszországgal szemben kifejezetten harcias Orbán miért alakított ki ennyire közeli viszonyt Vlagyimir Putyinnal. A Direkt36 az elmúlt hónapokban több mint harminc olyan emberrel beszélt, akik ráláttak arra, miként alakult ez a viszony a magyar oldalról. A téma érzékenysége miatt mindannyian azzal a feltétellel adtak információkat, ha nem írjuk le a nevüket.

A beszélgetésekből az derült ki, hogy Orbán a saját környezetének azzal magyarázza az oroszokhoz való közeledést, hogy így akar erősebb pozíciót szerezni Magyarországnak a nemzetközi porondon. Szerinte gazdasági előnyök származnak az orosz kapcsolatból, és a velük kialakított szoros viszony javíthatja az ország alkuhelyzetét a nagyobb nyugat-európai országokkal és az amerikaiakkal szemben is. A miniszterelnök az őt ismerők szerint kifejezetten élvezi a nagyhatalmak közötti manőverezést, aminek egyrészt az az oka, hogy a hazai belpolitikát már évek óta unalmasnak tartja, másrészt meg van győződve a saját rendkívüli vezetői képességeiről, és ezt szűkebb körben nyíltan hangoztatja is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.