2018. április 12., csütörtök

A FIDESZESEK FELE SZERINT LEJTETT A PÁLYA A VÁLASZTÁSOKON

ABCÚG BLOG
Szerző: SZUROVECZ ILLÉS
2018.04.11.


A 2011-ben átalakított választási rendszer nélkül nehezen aratna a Fidesz a 2014-eshez vagy az ideihez hasonló óriási győzelmeket. Ezt nemcsak az ellenzékiek, hanem a kormánypárti szavazók jelentős része is így látja, derült ki egy szerdán bemutatott kutatásból. A Závecz Research március elején végzett felmérésében azt vizsgálta, mit gondolnak a választók a Fidesz olyan újításairól, mint a választókerületek átrajzolása, a legerősebb párt helyzetbe hozása vagy a határon túliak választójoga. Közben az is kiderült, hogy sokan a huszonnyolc éve változatlan szabályokkal sincsenek tisztában. 

Huszonnyolc éve minden választáson két szavazatot adhatunk le: egyet listán, egyet pedig egyéniben. Ugyanígy az is változatlan, hogy a pártoknak öt százalékot kell szerezniük ahhoz, hogy parlamenti frakciót alakíthassanak. Ennek ellenére a magyarok jelentős része idén is úgy ment el szavazni, hogy nem ismerte ezeket az alapvető szabályokat. Mindez a Závecz Research Intézet (ZRI) március elején, tehát még a választások előtt végzett kutatásából derült ki, amelyet szerdán mutattak be a Political Capital és a Friedrich Ebert Alapítvány konferenciáján.

Arra a kérdésre, hogy tudomása szerint hány szavazatot adhat le a választás napján, csak a válaszadók 60 százaléka felelt helyesen. Leginkább a jobbikos, az LMP-s és a fideszes szavazók voltak képben, legkevésbé pedig a DK-sok és az MSZP-sek. Nem meglepő, hogy az iskolai végzettség is befolyásolja a választ, a legfeljebb nyolc általánost végzettek csak 43 százalékban tudtak jól válaszolni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.