2018. április 29., vasárnap

A SEMMITTUDÁS EGYETEME

HUPPA BLOG
Szerző: ILLE ISTVÁN
2018.04.29.


Volt anno egy tv-műsor, a Mindentudás Egyeteme, ahol Almár Iván, Esterházy Péter, Ferge Zsuzsa, Heller Ágnes, Romsics Ignác és mások tartottak telt ház előtt tartalmas előadásokat. Ezeket a tv is közvetítette, ezáltal meglehetősen nagy népességhez jutott el. 2011 januárjában szép csendben elhalt, folytatása, a Mindentudás Egyeteme 2.0 azonban médiaközönybe fulladt – gondolom, nem véletlenül. 2010 után Orbánéknak már nem volt érdeke a tájékozott, mi több, tudással felvértezett tömegek léte.

Ezzel együtt mondhatjuk, hogy ezt az egyetemet fennállása óta – 2002. – milliók látogatták.

Van nekünk most helyette – a Fidesz orbitális médiakampányának, valamint a tudatosan lebutított oktatásnak köszönhetően a Semmittudás Egyeteme, kb. 2,5 millió beiratkozott hallgatóval.

Egy részük racionális semmittudó. Nem is akarnak tudni semmit, mert az nekik úgy jó. Amiről nem tudnak, az nem fáj. Ők azok, akikhez nem jutnak el a kormány mocskos húzásairól szóló hírek, akiket nem érint meg a fideszesek lopásairól, korrupciójáról, hazugságairól szóló kritikus információ, mert inkább nem olvasnak utána, nem terhelik be agyukat értelmezendő dolgokkal.

Más részük az információhiányos semmittudó. A kormányzati tv, média és a helyi sajtó által sulykoltak mellett egyszerűen nincs befogadó kapacitásuk. Az bőséggel elég nekik, amit kapnak, elhiteti velük, hogy a Viktor megvédi őket – hogy kitől, lényegtelen, csak őket hagyják békén. Ők azok a semmittudók, akik gondolkodás nélkül a Fideszre szavaztak. Mert csak. Jobb a változatlan, akármilyen szar is az életük, mert ki tudja, ha nem a Fidesz győz, akkor még az a kicsi egzisztenciális biztonságuk is elvész, mert a közmunkát a polgármester osztja – aki fideszes – meg a kicsinyke segélyt a jegyző – aki fideszes – hát csak ne mozogj, mert hullámzik a szar, ami már a szájukig ér.

De a szavazatukért cserébe megkapták a megkönnyebbülés kérész életű boldogságát. Mert hát, az életük szar mivoltáért nem ők a felelősek, hanem a migráncsok, meg a Soros. Meg hogy azért is szar az életük, mert – bár ez a szegény Orbán, erején felül teljesítve küzd a külső ellenség, Brüsszel, Soros-bérenc kapitalisták ellen, meg az ugyancsak sorosista hazai civilek ellen, akik mind-mind a haza ellenségei, támadják is rendületlen. Ők, a Semmittudás Egyetemének hallgatói, persze, nem tehetnek semmiről, ők nem hibásak sorsuk ilyetén alakulásáért. Igaz, nem is tesznek a jobbulásért semmit.

Egy olvasóm személyes véleményét mellékelem, mi lett a Semmittudás Egyetemének hozama:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.