2018. április 25., szerda

BALOG EL. JÖHET A RINOCÉROSZ?

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2018.04.24.


Lázárt a jelek szerint Balog követte. Azok sorában, akik felmentésüket kérték a nehéz szolgálat alól. Így aztán az emberi laposelemeknek is új felelőst kell majd keresnie Orbánnak. Már akkor, ha a történet nem fordítva igaz. Lázárral ellentétben Balogból nem igazán nézem ki a józan mérlegelést. Mert ebben az esetben, mint a feladatra teljesen alkalmatlan ember, már rég visszaadta volna a megbízást.

Balog Zoltán nevéhez ugyanis olyan emblematikus szereplők tündöklése, és bénázása is hozzá kötődik, mint Hoffmann Rózsa. Az olyan gesztusokról nem is beszélve, amikor gyakorlatilag nagyipari hatékonysággal nézett hülyének másokat. Vagy legalább megpróbálta. Egy füst alatt semmibe véve mindenki mást, aki nem eléggé orbánviktor. Mert, például, emlékezhetünk kellően dicstelen szereplésére a diáktüntetésekkel kapcsolatban. Nem csak arra, hogy úgy gondolta tárgyalni a diáksággal, hogy inkább nem tárgyalt. De arra is, ahogy az iskolai megtorló-akciókat is szó nélkül hagyta. Gyakorlatilag megerősítve azt a szemléletet, ami már 2012-ben is a diktatúra fejekbe verését szolgálta az iskolákban.

Amely utóbbihoz nyilvánvalóan kötődik a szekularizált iskolai oktatás alapjainak megbolygatása, majd az informálisan kötelezővé tett hittannal a szekularizált oktatási modell felrúgása. Mert hiába lehet elvileg alternatívát választani a hittan helyett, a nem-választás is megbélyegezhet. Különösen egy olyan országban téve problémássá a szabad vallásgyakorlást, illetve –nemgyakorlást , amelyben a vallási szólamokat a hatalomtechnika szolgálatába állították. Nem először a történelem során. De amely nyomásnak éppen egy lelkész tudhatott volna ellenállni. Mert egy egyházi embernek kellene lennie elegendő szellemi muníciójának ahhoz, hogy az emberség jegyében legalább állást foglaljon a történelemben sokszor csak kárt okozó szemléletnek. Még akkor is, ha a hatalom láthatóan, és Erdő Péter esetében sikerrel, igyekezett ledarálni az emberiességi szempontokat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.