2018. április 2., hétfő

EGY CÉGBEN AZ ELLENSÉGGEL - AVAGY A JOBBIK KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓJA A LETELEPEDÉSI KÖTVÉNYBIZNISZ KÖZELÉBEN

ZOOM.HU
Szerző: Zoom.hu
2018.03.31.


A kötvénybiznisz felszámolását ígéri választási programjában a Jobbik, a párt kommunikációs igazgatója eközben a második legnagyobb kötvényforgalmazó bizalmi embere.

A második legnagyobb letelepedési kötvényforgalmazó cég tulajdonosának, Michaeli Shabtai egyik magyarországi cégének az ügyvezetője Radnai László, a Jobbik kommunikációs igazgatója, a párthoz kötődő médiát üzemeltető Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítvány egyik kurátora – tudta meg lapunk.

Michaeli Shabtai több magyarországi cégben is érdekelt, de csak akkor került a sajtó érdeklődésének a középpontjába, miután a Heti Válasz még 2016 márciusában megírta róla, hogy

az érdekeltségébe tartozó liechtensteini VolDan Investments nevű cég kapta meg a kötvénybiznisz egyik legvaskosabb szeletét,

az orosz, üzbég, türkmén, montenegrói, szerb, bosnyák, török, azerbajdzsáni, valamint az afrikai piacot.

Shabtai akkor még tagadta, hogy strómanokon keresztül az ő érdekeltsége volna a VolDan. Beperelte a lapot, de vesztett. A bíróság ugyanis a cégiratok és más dokumentumok alapján elutasította a keresetét, és tényként kimondta: a VolDan letelepedési kötvényt forgalmazó cég Michaeli Shabtai tulajdona.

Shabtainek jelentős érdekeltsége van a Magyarországon bejegyzett SGS Swiss-Hungarian Corporate Zrt.-ben. Ő a cég vezérigazgatója és egyszemélyes igazgatósága. Ennek a cégnek az egyszemélyes tulajdonában áll a Smile Forever Dental Kft., amit 2016 óta Radnai László, a Jobbik kommunikációs igazgatója ügyvezet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.