2018. május 15., kedd

5 DOLOG SOROS HELYETT, AMI ELLEN A FIDESZ HÁBORÚT HÍRDETHETNE

FOUCAULT INGÁJA BLOG
Szerző: Pendulunblog
2018.05.15.


Ha már mindenáron az ellenségkeresésre akarják építeni a politikájukat, akkor rengeteg értelmesebb dolog ellen is lehetne harcot hirdetni, mint Soros, Brüsszel vagy a civil szervezetek. 

1. Lakásszegénység

Ma Magyarországon másfél millió ember él lakhatási szegénységben, a hajtéktalanok számát 30 ezerre becslik. 300 ezer ember él szegregátumokban, embertelen körülmények között. 140 ezer ember nem tudja fizetni a jelzáloghitelét. Öt év alatt majdnem megduplázódtak a lakbérek Magyarországon. Ahelyett, hogy a kormány a CSOK-al segítette a már eleve megtakarítással rendelkezőket ahhoz, hogy saját ingatlant szerezzenek, sokkal inkább a lakhatási problémákkal küzdő szegényeket kellett volna támogatnia. Akkor nem kerülhetne sor arra, hogy egész családokat tegyenek az utcára, mint a Bihari utca lakóit. Szinte már közhelynek számít, hogy a reprezentatív kirakatberuházások helyett fordíthatná a pénzt a kormány szociális bérlakásrendszer kialakítására. Igazából nem is csak a pénzen múlik a dolog. A Habitat for Hungary "A megfizethető bérlakásszektor felé" című jelentésében számos olyan jogi reformot is javasol, amelyek jelentősen enyhíthetnének a lakásszegénységen.

2. Alkoholizmus

Magyarországon a becslések szerint 800 ezer ember minősül alkoholistának, a lakosság huszada pedig nagyivónak. Évente minegy 30 ezren halnak meg az alkoholfogyasztás következményeként, ebben élen járunk a világban. A fiatalkorúak rohamivása (binge drinking) is egyre nagyobb problémákat okoz. És miközben az Orbán-kormány (egyébként kudarcos) szabadságharcot indított a pálinkáért, pedig szükség lenne a reklámozás és szponzoráció korlátozására, a kulturált éjszakai élet terén a jó gyakorlatok kialakítására, a szórakozóhelyek személyzete körében képzésekre. És persze az alkoholproblémákkal küzdők korszerű ellátására, gondozására, önsegítésének támogatására. Az iskolai egészségfejlesztés fejlesztése mellett enyhíteni kell az egyre súlyosabb szakemberhiányon is. Mindezen lépések összehangolásához szükség lenne egy nemzeti alkoholstratégiára, amelyet a szakmai szervezetek bevonásával kellene kialakítani, ennek végrahajtására pedig megfelelő költségvetési forrásokat és érdekérvényesítő képességű háttérintézményeket kellene létrehozni. Hosszú távon ez megtérülne...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.