2018. május 25., péntek

A REZSICSÖKKENTÉSSEL ÁTVERTÉK A LAKOSSÁGOT

MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: narancs.hu
2018.05.25.


Aprópénzt osztottak, több járt volna.

A Fidesz-KDNP a rezsicsökkentések elmaradása nyomán felgyülemlett tartalékkassza jelentős részét egy adózási trükk révén áttöltötte az állami költségvetésbe – írja a Népszava. A lap szerint a 2013-14-es rezsicsökkentések után a nemzetközi olaj- és gázárak felükre-harmadukra estek, de ezt a kormány nem követte le további ármérsékléssel. Az MFGK nevű állami gáznagykereskedőnél a földgáz eladási ára szinten maradt, de egyre olcsóbban vásárolt, minek következtében hatalmas többlethasznot halmozott fel, szakértői számítások szerint 2015-ben 85 milliárd forintot. Csakhogy a további árcsökkentési felvetésekre a kormánypárt érdemi válasz helyett azt ismételgette, hogy a szociálliberális időszakban sokszor nőtt a díj. A Népszava szerint ezzel “szinte törölték a köztudatból, hogy míg az általuk kárhoztatott 2006-2007-es időszak során a lakossági gáz köbmétere 50-76 forintba került, addig azért – a zömmel államivá vált – ellátók 

még ma is több mint 100 forintot kérnek, pedig az olajár nagyjából az akkori szinten áll”.

A kormánypárt 2016-tól az egyre gyűlő többlethaszon elkülönítésére kötelezte az MFGK-t, ez a lap értesülése szerint idén már legalább 82 milliárd forint, e tartalék növekedése viszont azt is mutatja, hogy lakossági rezsi magasabb volt az indokoltnál...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.