2018. május 25., péntek

CEGLÉDI ZOLTÁN: HULLASZAG

ZÁRÓJEL BLOG
Szerző: CEGLÉDI ZOLTÁN
2018.05.24.


Mindenki elcsöndesült. A kormánypárt megkapta, amit akart. Kétharmad, totális győzelem. A migránsveszélyt üvöltő plakáterdő a választás után azonnal el is tűnt. Írjuk már le, hogy amit kormányzati tájékoztatásnak hazudtak, az valójában közpénzes tízmilliárdokból folytatott pártpolitikai kampány volt. Máskülönben most is ugyanúgy kéne harsogni, nem?

Az ellenzék szintúgy visszahúzta a csápjait. Az elbukó kevesek a kudarc okán, a tutiba beülő vagy abban benne maradó szereplők meg azért, mert megvan a konc, dolgozni már nem kell érte, elvenni sem lehet. Fura is megélni a parlamenti kapukon kívül rekedt mozgalmároknak, hogy akik tegnap még nekik udvaroltak, ugrottak minden csettintésre, hogy hát persze, felszaladunk a színpadodra, aláírjuk a petíciódat, benyújtjuk a törvényjavaslatodat, elmegyünk a haknikörutadra, nos, ezek a szereplők ma köszönik, de épp nem szorulnak rá ilyes akciókra. Négy év kényelem milliós fizetéssel, százmilliós frakció- és pártalapítványi támogatással, új csúcsmobillal, állami infrastruktúrával. Nix ugribugri.

Hullaszag van. Fura módon nincs kitörő öröme a kormánypárti oldalnak sem. Nyertek, kétharmaddal, ahogy 2010-ben és 2014-ben is, de az önmagáért való hatalom, a vízió nélküli önzés ritkán örvendeztet meg valódi sikerélménnyel, a megélt progresszió ajándékával. Oké, Cecília asszony bulvárvisszatérését leszámítva. A fideszes hatalomgyakorlás ma önmagáért meg a megfelelően közeli szereplők gazdagodásáért zajlik. A 2030-ig kifeszített miniszterelnöki terv sem szól nagyobb dolgokról, mint az Orbán-rendszer távlati fenntartásának igényéről. Ezt pedig egyre kevésbé támasztják tartalmi pillérekre, inkább a bevált, formai sémákat veszik elő újra és újra. Nemzeti konzultálnak, a nem fehér bőrű, nem keresztény vallású, nem heteroszexuális emberek gyűlöletére hívnak fel, az orosz diktátor módszereit és infrastruktúráját használják a demokrácia folyamatos rontására, illetve az úgynevezett ellenzék releváns pozíciójú szereplőinek lefizetésére...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.