2018. május 31., csütörtök

BÍRÓSÁGI HATALOMÁTVÉTEL A STOP, SOROS! ÁRNYÉKÁBAN

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SIMON ZOLTÁN
2018.05.31.


A kormány egyetlen szempontja az igazságügyi rendszer átalakításával az, hogy létrehozza a Kúria hozzá teljesen lojális párját.

Mivel a Kúria bizonyos ítélkezési tendenciái a jogállamisághoz kötődnek, ami a kormányzat számára elfogadhatatlan, ez az egyik fő indoka annak, hogy az alaptörvény módosításával a hatalom létre kívánja hozni a Közigazgatási Felsőbíróságot – mondta lapunknak Fleck Zoltán. Az ELTE ÁJK Jog- és Társadalomelméleti Tanszékének vezetője szerint ennek a célnak tökéletesen megfelel az igazságügyi miniszter által kedden beadott módosítás, amely pusztán felsorolásszerűen tartalmazza az új felsőbíróságot, valamint definiálja a közigazgatási, illetve a rendes bíróságokat.

"A közigazgatási bíróságok döntenek közigazgatási jogvitákban és törvényben meghatározott egyéb ügyben. A közigazgatási bíróságok legfőbb szerve a Közigazgatási Felsőbíróság, amely biztosítja a közigazgatási bíróságok jogalkalmazásának egységét, a közigazgatási bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz." Fleck arra a kérdésünkre válaszolt ezzel, elegendő-e a módosítás szövege arra, hogy a bírósági rendszert a kormányzat a saját képére formálja. Mint mondta, ugyan könnyen elképzelhető, hogy egy fél év múlva, vagy később ismét hozzányúlnak az alaptörvényhez és egy teljesen más bírósági szervezeti rendszert alakítanak ki, de szerinte a mostani módosítás arra utal: a közeljövőben nem kívánnak változtatni a szervezeti rendszeren, például a bírósági igazgatás csúcsszerve továbbra is az Országos Bírósági Hivatal (OBH) marad, s a vezetőjének személye sem változik. Csak nem gondolja, tette fel a kérdést Handó Tündére utalva, hogy az Orbán család barátját eltávolítanák az OBH elnöki posztjáról.

A közigazgatási bíráskodás konkrétumai – így az is, hogy igazgatásilag az OBH alá kerülnek-e közigazgatási bíróságok – a szintén változtatásra váró bírósági szervezeti törvényből derülnek majd ki. Fleck megjegyezte azonban, ahogyan a Kúria, illetve annak elnöke független igazgatásilag az OBH-tól, ugyanez lesz igaz a Közigazgatási Felsőbíróságra is. Az új felsőbíróság, ahogy a módosítás szövege is mutatja, az ítélkezési irányokat fogja meghatározni a közigazgatási bíróságok számára. Márpedig a közigazgatási bíróságokhoz kerül majd az összes állami hatósággal kapcsolatos jogvita, az adó- és építéshatósági ügyektől egészen a választási-, adatkérési-, vagy sajtóperekig. Ezekben az ügyekben ma a Kúria határozza meg az ítélkezés irányelveit, s miután a kormányzat elégedetlen a működésével, szüksége van egy hozzá lojális felsőbíróságra. A Közigazgatási Felsőbíróság élére esélyes, kiszivárgott nevek is arra utalnak Fleck Zoltán szerint, hogy a kormány egyetlen szempontja a lojalitás volt, amikor az új szerv létrehozásáról döntött. Patyi András NVB-elnök, a Közszolgálati Egyetem rektora, Varga Zs. András alkotmánybíró, volt legfőbb ügyész-helyettes jöhet szóba a pletykák szerint, mondta Fleck, lapunk még Répássy Árpád, a Miskolci Törvényszék elnökének – Répássy Róbert volt fideszes képviselő unokatestvérének – nevét hallotta emlegetni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.