2018. május 11., péntek

ÖT ÉVE KERESSÜK A RENGETEG PÉNZT, AMIT BRÜSSZELBŐL KÜLDENEK

444
Szerző: 444.hu
2018.05.11.


Amióta csak van 444.hu - és éppen öt éve van - rendszeresen visszatértünk az EU-s pénzekre: hogyan költöttük el, hogyan vitatkozott róla a kormány az Európai Bizottsággal, hogyan működnek a pályázatokat kezelő intézmények és mennyi tűnt el belőle. Nem volt hónap 2013 tavasza óta, hogy ne írtunk volna valami érdekeset a témáról.

Az eddigi legkomolyabb összefoglalót 2016 nyarán jelentettük meg, amikor már látszott, hogy a magyar EU-tagság első teljes pénzügyi ciklusának (2007-2013) támogatásaival mire jutott az ország. Ez volt a Naponta 2 milliárd forint jött Magyarországra az elmúlt 12 évben. Hol van? című cikkünk a tldr rovatunkban, Magyari Pétertől.

A cikk egyik fő következtetése ez volt:

A támogatások jelentős részét feléltük. A végső mérleg valamivel több csak a nullánál. Történelmi lehetőség maradt ki.

Ugyanakkor a történelmi lehetőség egyes személyek szintjén már nem maradt kihasználatlanul: 2010 óta egy új gazdasági elit megteremtésére ment el az EU-s pénzek jelentős része. Nagyobb része úgy, hogy megbízást kaptak a felemelni kívánt vállalkozók, kisebb részéért pedig dolgozni sem kellett, szétosztották csak úgy. 2010-14-ben Simicska Lajos, azóta pedig Mészáros Lőrinc és köre a kiemelt haszonélvezői a támogatásoknak.

Az EU-s pénzek azonban még így is erőtejesen hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar gazdaság az utóbbi években növekedni tudjon. A stadionépítéseken kívül már 15 éve nem volt itthon olyan állami beruházás, amiben ne lett volna brüsszeli pénz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.