2018. május 31., csütörtök

TÍZ UTÁLATOS DOLOG FINNORSZÁGBAN - JAVÍTOTT KIADÁS

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő
2018.05.31.


Úgy másfél hónapja jelent meg Anita írása a blogon arról, mi az a tíz dolog, ami nem tetszik neki Finnországban. (A Tíz-dolog sorozat írásait egyébként itt érheted el.) A poszt meglehetős vihart kavart, és arra ihlette a Tamperében élő Richárdot, hogy amolyan válaszfélét (vagy ahogyan ő fogalmaz: javított kiadást) írjon rá. Ez következik most.

„Olvastam Anita posztját a Határátkelőn és minden túlzás nélkül, bátran ki merem jelenteni, hogy mélységesen felháborított. Normál esetben, teljes közönnyel olvasok el ilyen, és ehhez hasonló értekezéseket, ez alkalommal azonban, képtelen vagyok szó nélkül hagyni a dolgot, ezért úgy döntöttem, hogy rendet teszek a fejekben. Legalábbis az övében.

Kedves Anita! Mit tett ellened ez az ország, hogy így kellett vélekedned róla?

Mielőtt nekiesünk végigmenni Anita pontjain, azt azért szögezzük le, hogy aki egy 3 hónapos erasmusos programban vesz részt, az;

1, nem mondhatja el magáról, hogy az adott országban él

2, minimum aggályos, hogy Ő választotta az országot, az iskolát, majd képes kiadni magából egy ilyen cikket, persze még véletlenül sem bevallva, hogy a rossz élményeinek az oka a saját rossz döntése.

Nézzük végig Anita pontjait, helyenként idézni fogok belőle, majd a megérdemelt módon kiegészítem.

Szauna

„[…] túl azon, hogy elég kellemetlenül éreztem magam az engem körülvevő meztelen emberek miatt, ők sem nézték jó szemmel, hogy én nem vagyok az”.

Nos, gratulálok. Rögtön az első mondattal adtál magadnak egy jó nagy pofont. Gondolom azzal nem voltál tisztában, hogy csak a finnek türelme, toleranciája az oka annak, hogy nem zavartak ki a szaunából azonnal.

Miért nem érezted kötelességednek, hogy utánajárj a szaunázási szokásoknak, és az adott szauna használati szabályainak? Csak azért, mert te külföldi vagy, úgy gondolod, hogy ezek a szabályok rád nem vonatkoznak?

Nos, nagy tévedés. Úgy tűnik, nem csak a szaunát nem szereted, hanem a szabályokat sem, ezért igazán kár volt ilyen kellemetlen élményekkel gazdagítani magad.

Javítás Anitának

Finnországban az első legjobb dolog a szauna. Hihetetlen, hogy mindenhol van. A társasházakban, az erdőkben lévő pihenőházakban, szállodákban, nyaralókban. Az egyik, ha nem a legjobb lehetőség finnekkel beszélgetni, ha elmész egy public szaunába, és amellett, hogy rettentő egészséges, még barátokra is szert lehet tenni.

Időjárás

„Persze, tudtam mire vállalkozom, amikor január elején északra jövök”

Hát akkor meg mit kellett ezen így meglepődni, hogy a 10 legrosszabb dolog közé sikerült a finn időjárást bezsúfolni?

Javítás Anitának

Finnországban a második legjobb dolog az időjárás. Varázslatos a tél, tiszta levegő, gyönyörű tájak, befagyott tavak. -20 fokban is rettentő jól lehet kint szórakozni, grillimakkarát sütni, kirándulni, szaunázni. Ja várj, ezekkel is gondod volt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.