2018. május 29., kedd

UNGARISCHE WEHRMACHT

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.05.29.


Én mindent megértek, még Németh Szilárdot is, őt pláne, mert szeretem a reneszánsz embereket. Most, hogy lelkének mélyéről előásta a hadászati tudását, különösen kedves nekem, mert példa lehet a még meg sem született kis magyarok számára, hogy kellő kitartással a lét milyen magasságaiig lehet eljutni.

Még parlamenti államtitkár is lehet az ember, ami minden – Orbántól labdát kapó – kisóvodás szíve vágya. Többeknek egyenesen Németh Szilárd a jele, hallani lehetett, hogy két hugyos emiatt össze is verekedett, a vesztesnek be kellett érnie Káslerrel, de rájött, ő járt jobban mégis, mert azóta szikrázik a feje, és tömjén szaga van.

És most, hogy így elmeséltem a rezsim jelenlegi állapotát, örüljünk annak, aminek Németh Szilárd is örül, jelesül, hogy 2024-re megduplázódik a katonásdira elkúrt összeg, ebből modernizálják a hadsereget, sőt, beindítják a nemzeti fegyvergyártást is. Ez beláthatatlan lehetőségekkel kecsegtet Mészáros Lőrinc számára, a többit pedig meglátjuk.

Kis befektetéssel óriási haszon remélhető – ezt már én teszem hozzá, mint a gázszerelő tanácsadója -, a magam részéről a jól bevált angol hosszú íj gyártására fókuszálnék. Erről már 1545-ben, és egyenesen VIII. Henrik dedikálásával jelent meg kézikönyv, de – egyes feljegyzések szerint – 633-ban is használták a mórok ellen, mert fertőzött szendvicsekkel kínálgatták a vaddisznókat a birnami erdőben.

A hosszú íj előtt senkinek nem volt megállása, átütött minden páncélzatot, még a walesi rónákon robogó tigris tankokat is, nem igazolt állítások szerint leszedtek vele egy ballisztikus rakétát a félhold mellől. Igaz, az atomtöltet fölrobbant, és a hülye angolok jé, gomba felkiáltással gyalogoltak bele a fénybe, viszont annyira mutálódtak, hogy államtitkárként, sőt, emberminiszterként jöttek elő belőle.

A gázszerelőnek azért jó ez a prodzsekt, mert ez a fegyver aránylag olcsó, könnyen és gyorsan elkészíthető, alkalmas a sorozatgyártásra, és akkora, hogy az újkori migráncsok totemoszlopnak nézik. Nem eszik meg a viselőjét, sőt, leborulnak előtte, és a lábai elé teszik a félig rágott szendvicseiket áldozatként...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.