2018. június 22., péntek

FÉLEK TŐLE, HOGY ELINDUL A KUTATÓK ELVÁNDORLÁSA - INTERJÚ LOVÁSZ LÁSZLÓVAL, A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ELNÖKÉVEL

INDEX
Szerző: BOLCSÓ DÁNIEL, DULL SZABOLCS
2018.06.22.


- A jövő évi költségvetési tervezetből váratlanul kiderült, hogy a kormány teljesen átalakítaná a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) finanszírozását, a pénzosztást a választások után létrehozott, Palkovics László által vezetett Innovációs és Technológiai Minisztérium venné át. 
Az Akadémia és több kutató is tiltakozott a tervezet ellen, mert az szerintük a tudományos függetlenséget veszélyezteti.
- Lovász Lászlóval, az Akadémia elnökével beszélgettünk az előzetes egyeztetés nélkül született tervezetről és annak következményeiről.
- Lovász szerint őket is váratlan helyzet elé állították, és nem is látja értelmét az átalakításnak, de szerinte van még esély kompromisszumra, és jól is elsülhet a dolog.

- Ugyanakkor félti az alapkutatások jövőjét, és attól tart, hogy a bizonytalanság miatt több kutató mehet külföldre, vagy maradhat ott.
- A Figyelő listázását primitívnek és értelmetlennek tartja, és szerinte meglepő, hogy a kormány miért nem támogatja a genderkutatást.
- Nem akar lemondással fenyegetőzni, de nem először merül fel ez a lehetőség...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.