2018. június 22., péntek

KÉT ZONGORÁS


JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.06.21.



Harmóniát kínálok. Egyszerre sokfélét. Egy Mozart kétzongorás szonátával meg ami együtt jár ennek a felvételnek a megnézésével, meghallgatásával.
D-dúr szonáta, K.448. Az első négykezest is Mozart írta, a kétzongorást is, bár vannak zenetörténészek, akik szerint a Bach-gyerekek voltak az elsők, én inkább hiszek Mozart-papának, ő állította, hogy az ő fia. Van egy történet, nekem akkor is tetszik, ha nem igaz, de Mozartra jellemző: azért nem lehetett ezt a darabot négykezesnek megírni, mert a lányok szoknyája akkora, hogy nem lehet mellettük elférni. Ezt a szonátát pedig egy rendkívül tehetséges tanítványával mutatta be 1781-ben, azaz 25 éves korában, a nála két évvel fiatalabb Josepha Barbara Auernhammerral. Olvastam néhány cikket a bemutató történetéről, majd' mindegyik idézi Mozart levelét, amiben szörnyetegnek nevezi ezt a szegény lányt. Még cifrázzák is, hogy annyira rút volt, csoda, hogy férjhez tudott menni. Ez a lány? A jóisten áldja meg a zenetudós urakat, ez a lány csúnya? Ezzel koncertezik Mozart, ez szül négy gyereket a férjének... Na jó, persze hogy mindez akkor is lehetne, ha tényleg csúnya volna. Dehát vagy a természete volt szörnyű, vagy Mozart ironizált...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.