2018. június 22., péntek

NYILVÁNOS KORMÁNYÜLÉSEK HELYETT TITKOS TALÁLKOZÓK?

SZTÁRKLIKK
Szerző: NAGY ANDRÁS
2018.06.21.


Teljesen logikus, hogy ezentúl egyetlen kormányüléséről sem lesz hangfelvétel, hiszen a Cosa Nostra találkozóin elhangzottakat sem szokás rögzíteni.

Többé nem készül hangfelvétel a kormányülésekről - derült ki egy, a jövő évi költségvetési törvényben elrejtett módosító passzusból. Egy szöveges összefoglaló még ezután is készül majd, azonban ebbe, kis túlzással innentől kezdve azt írnak, amit akarnak, utólag senki nem fogja tudni ellenőrizni, hogy egy-egy döntés mögött milyen érvek és ellenérvek hangzottak el, melyik miniszter lobbizott adott esetben valami mellett, vagy éppen ellen stb.

Ami miatt ez roppant kínos, már azon túl, hogy akár későbbi büntetőeljárások során sem lehet majd hivatkozni semmire, az az, hogy közben egymás után hozza a kormány az állampolgárok átvilágítását, megfigyelését, hogy ne mondjuk lehallgatását lehetővé tevő jogszabályokat. De a saját nyomon követhetőségét még ott is korlátozza, ahol kötelessége lenne a lehető legátláthatóbb módon működni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.