2018. június 9., szombat

"MIT GONDOLT A MAGYAR MINISZTERELNÖK?" - INTERJÚ DARÓCZI GÁBOR OKTATÁSI SZAKÉRTŐVEL

ÉLET ÉS IRODALOM / INTERJÚ
Szerző: RÁDAI ESZTER
2018.06.08.


2011-ben az Európai Roma Keretstratégia részeként Magyarország kormánya nevében Orbán Viktor, az Országos Roma Önkormányzat nevében Farkas Flórián megállapodást kötött arról, hogy „a felzárkózást szolgáló intézkedések eredményessé tétele érdekében” milyen, a roma integráció szempontjából kulcsfontosságú, a lakhatással, a foglalkoztatással, az oktatással és az egészségüggyel kapcsolatos célok megvalósításán fognak a következő öt évben együtt munkálkodni. Az alább olvasható interjúban Daróczi Gábor, a Magyarországi Soros Alapítvány egykori programmenedzsere, majd – egyebek mellett – a Romaversitas Alapítvány és az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány igazgatója arról beszél, mi valósult meg az akkor közösen vállalt célokból, akár a vállalt időpontig, akár napjainkig.

Amikor ez a dokumentum megszületett, tehát amikor ezt a megállapodást Orbán Viktor és Farkas Flórián megkötötte, lehetett-e tudni vagy legalább sejteni, milyen lesz a megvalósítás, és ami megvalósul, az hogyan fog hatni, akár rövid, akár hosszú távon a magyarországi romák helyzetére? Bele volt-e kódolva, ami azóta a romapolitikában történt?

– Egyáltalán nem. Ez a megállapodás ugyanis annak a nagy struktúrának, az Európai Roma Keretstratégiának volt a része, amely Magyarország uniós elnöksége idején, a magyar kormány, mindenekelőtt a Fideszhez tartozó roma politikusok és szakértők erőfeszítéseinek köszönhetően jött létre 2011-ben. És ez már önmagában is nagyon pozitív fejlemény volt, annak ellenére is, hogy – mivel egyfajta, az EU-ban lefolytatott politikai szkanderezés előzte meg, és sokféle egymással ellentétes és egymást keresztező érdek és szempont kompromisszumaként született meg – nagyon erős megállapítások és szigorúan vett kötelezettségek nem kerültek bele, csak ajánlások. Ettől függetlenül maga a keretstratégia létrejötte fontos eredmény, afféle viszonyítási pont, mérföldkő volt, jelentsen ez akár nulla pontot, akár egy lépéssel többet, hiszen minden o
rszág számára előírta saját romastratégiája elkészítését és rendszeres felülvizsgálatát...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.