2018. július 29., vasárnap

75 ÉVES LETT MICK JAGGER, DE MONDUNK SOKKAL ÉRDEKESEBB SZÁMOKAT IS RÓLA

24.HU / KULTÚRA
Szerző: JANKOVICS MÁRTON
2018.07.26. 



Bármilyen hihetetlen, ezen az átlagosnak tűnő csütörtökön 75 éves lett Mick Jagger. És ez csak egyetlen meglepő szám a Rolling Stones legendás frontemberével kapcsolatban, aki az állandóság szimbóluma is lehetne viharosan változó világunkban: a mai napig ugyanolyan energikusan rohangál fel-alá a színpadon és rázza a csípőjét, mint akkor, amikor még John F. Kennedynek hívták az Egyesült Államok elnökét, javában tartott a vietnami háború, a holdra lépés pedig csak egy merész gondolat volt. Jagger higanymozgása annyira ikonikussá vált, hogy a fél popszakma ebből inspirálódva építette fel színpadi jelenlétét, a Maroon 5 pedig egy teljes dalt szentelt a témának Moves Like Jagger című slágerében. Mi most a számokon keresztül vizsgáljuk a rock and roll történetének egyik leghosszabb és legjelentősebb életművét. Íme tíz érdekes adat.

56

éve játszotta első koncertjét a frissen megalapított Rolling Stonesszal. Jagger és Keith Richards ugyan egy környékről származtak, és már gyerekkoruk óta ismerték egymást, de az egyetem első évében barátkoztak össze igazán, mikor egymásba botlottak a dartfordi vasútállomás peronján, ahol Richardsnak egyből szimpatikus, hogy Jagger blues lemezekkel a hóna alatt jelent meg, így szóba elegyedtek (a dartfordi pályaudvarra azóta is rengeteg rajongó zarándokol, hogy megkeresse a szent peront). Ez a találkozás vezetett hamarosan a Rolling Stones megalapításához a gitáros Brian Jonesszal, majd az első koncerthez, amelyet a londoni Marquee klubban tartottak 1962. július 12-én. Ezzel toronymagasan ők számítanak a rocktörténet legidősebb aktív zenekarának, hiszen azóta is megszakítás nélkül működnek, igaz már csak Jagger és Richards van ott az őseredeti felállásból. Charlie Watts a következő évben, Ronnie Wood pedig 1975-ben csatlakozott hozzájuk. A tagcserék miatt ezért több lista a 78-ban indult U2-t hozza ki a legrégebbi, eredeti felállásában működő zenekarnak, pedig most őszintén: mi az a piszlicsáré 40 év a Stones 56-jához képest?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.