Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2018.07.21.
Az érvek nélküli Nagy Magyar Nemzeti Kultúrkampf (NaMaNemKult) persze nem is a kultúráról szól, sokkal inkább a kulturálatlanságról. Ahol a nyugati kultúrát keresetlen egyszerűséggel szemétnek, fekáliának és kulturális szennynek nevezik, ahol a „ballib bagázs” „áhítattal lesi, mi történik a berlini kultúrkörökben, és ha azok lenyisszantják a himbilimbijüket”, azt akarják, hogy „azonnal vágjuk le mi is”, ahol egy Frida Kahlo-kiállítás okként és morális kötelességként szolgál a lelkes munkáslevelezőnek, hogy rögvest mindenkit följelentsen mint leninistát, marxistát, sztálinistát, de legfőképp mint trockistát, s ahol Platón, Arisztotelész, Szent Ágoston, Dante, Shakespeare, Goethe „halott fehér csávókként” kerülnek szóba, ott hogyan is lenne szó kultúráról?
Valójában pénzről van szó, semmi egyébről. Mert ürül a kassza, s ha fogynak a fókák, az eszkimókat ritkítani kell. Ráadásul remek panorámájú az igazgatói szoba, eddig ő ült ott, most viszont én jövök, én is szeretek kibámulni az ablakon. Itt nem esztétikai, művészetszociológiai, hermeneutikai, elit- és tömegkultúrára vonatkozó felvetések kapnak hangot, hanem a jó- és jobb lét utáni vágyódás agyakat végképp elhomályosító, maradék morált légbuborékként a semmibe eresztő jellegzetes tünetei. Egy kis ország kevés pénzecskéjének és pozíciócskáinak a történelemből jól ismert, tradicionális újraelosztásáról van szó.
– Tud hegedülni?
– Nem tudok.
– És ha megfizetem?
Szóval hegedülni akkor sem tudnak majd, legfeljebb lesz egy pompás vonójuk. Meg panorámájuk.
A kultúrharcok kimenetele persze változó. Az áldozat azonban mindig a kultúra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.