2018. július 15., vasárnap

DZSÚSZI A SZMÚTI

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.07.15.



...Most mondják ki az eddig kimondatlant, rámutatnak az üldözendő elfajzottakra, miközben az országot megüli a nemzeti trutymó. Megvan ennek a bejáratott ügymenete. A prostisrácok és magyarkurvák töltőtollas toprongyai kimondják az ítéletet a kijelöltek fölött, a párt ebben felfedezi a nép hangját, és arra kéri a kormányt, hogy intézkedjék. Így születnek meg majd a könyvégető törvények, miközben pár ellenzéki képviselő véletlenül igent nyom.

Már megkezdődött egyébként a homogén nemzeti kultúra kiépítése, amelybe sajátos módon nagyon jól passzol a dzsúszi meg a szmúti is, mert ennyi trendiség belefér a nemzeti modernitásba, hiszen a XXI. század ez, vagy mi a rosseb, ugye. Sajátos elegy lesz ez, illetve már van. Most is, reggel ötkor a piacra menvén lehetett találkozni bájos magyar fiatalokkal, akik az átszórakozott éjszaka után ebben a szellemben okádták és ordították tele az utcát, ami belefér a városképbe, a hajléktalanok meg nem.

Minden mindennel összefügg. Így tűnnek el a szenvedések és bonyolultságok a birodalomból, talpaink egymásra lépnek, miközben látom a szomszéd Józsi agytörzsi, troglodita szemeit, amelyből kilafog a fokos, a szájával meg egyetlenünk dicsőségét zengi. Egyébként szarul érzi magát, siratja az elivott íkúját, aminek viszont a kommunisták az okai, esetleg a Gyurcsány. Olyan spirálba került ez az ország, amelynek alja sincs, csak a végtelen, nagy zuhanás a nemzeti színű dzsúsziban. Így döglünk meg heteken belül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.