2018. augusztus 29., szerda

A FURCSA PÁR MILÁNÓBAN - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.08.29.


- Összenő, ami összetartozik: Orbán és Salvini minden ellentét dacára a közös pontokra helyezte a hangsúlyt és deportálni kívánja a menekülteket, de az olasz miniszter azért még sokat tanulhat a populizmus európai atyamesterétől 

- A magyar kormányfő felvette a kesztyűt Macronnal szemben, ám elsősorban a Néppártban szeretné magához ragadni az irányítást, és ha ez nem megy, akkor jöhet szóba számára egy másik frakció

- Az osztrák kancellár belátta, hogy a jobboldali-populisták zsákutcát jelentenek és a jelek szerint új európai vonalra áll rá

Bloomberg

A két nacionalista, populista vezető, Orbán és Salvini azon van, hogy egyesítsék a migránsellenes erőket a jövő májusban esedékes európai választások előtt. Abban bíznak, hogy a közös front eredményeként sikerül egy sor dolgot megváltoztatni az unióban. A magyar vendég szerint új Bizottságra és új Parlamentre van szükség, és azoknak határozott álláspontot kell elfoglalniuk a határok védelmében, illetve a migráció leállítására. Mindketten bírálták a földrész nagy, hagyományos pártjait. Nem ez az első eset, hogy ők ketten megpróbálják összefogni a hasonlóan gondolkodó erőket. Orbán különböző kérdésekben gyakran összecsap az EU-val, míg Salvininak a bevándorlás miatt van gondja Brüsszellel.

Ezzel együtt furcsa párt alkotnak, mert az olasz politikus szét akarja osztani a földrészen az országában tartózkodó menedékkérőket, a magyar vezető viszont egyetlenegyet sem hajlandó befogadni közülük. Ezt meg is erősítette Milánóban, így különös ez a barátság. Az ellenzéki Demokrata Párt egyik képviselője azt mondta, hogy Orbán és Salvini nézetei ennél jobban már nem térhetnének el egymástól, kapcsolatunk azon alapszik, hogy nem támogatják egymást a migráció kapcsán. Fiano hozzáfűzte ugyanakkor, hogy Európából nem szabad a gyűlölet és a szögesdrót kontinensét csinálni.

Reuters

Magyarország és Olaszország azt ígéri az európai bevándorlási politika heves bírálójaként, hogy együttműködik, mert új, keményvonalas megközelítést igyekszik kialakítani a migránsokkal szemben. A hírügynökség ezt emeli ki Orbán Viktor és Salvini találkozója után, hozzátéve, hogy az egyeztetés megerősítette kettejük viszonyát. Idézi is a magyar vezetőtől, hogy mindketten a migrációt tekintik a legfőbb témának az európai választások előtt. Ezen túlmenően bírálták a francia elnököt. Az olasz belügyminiszter azért, mert szerinte Macron nem tesz eleget, hogy segítsen Rómának a bevándorlás ügyében, Orbán viszont azzal vádolta meg a politikust, hogy az fel akarja robbantani az EPP-t. Kijelentette, hogy az államfő vezeti a legmigránsbarátabb pártot a földrészen, bár azt elismerte, hogy a kérdésben igen nagy vita van az európai konzervatívokon belül is. Mint mondta, ő azt szeretné, ha az illegális bevándorlás megállítását célzó magyar álláspont kerekedne felül a Néppártban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.