2018. augusztus 29., szerda

MIT HOZ NEKED A BÚVÁR?

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.08.29.


Az EMMI boszorkánykonyhájában már megint kotyvasztanak, szülnek valamit, és esetleg fogvájó lesz belőle, ha el nem basszák. Nyakunkon az új tanév, amely reám nézve olyan következményekkel jár, hogy újra várható csivitelő gyerekhordák elvonulása az ablakom alatt, előtt, de hogy ezekkel a kölkekkel és kölkekből mi lesz, azt senki sem tudja. Talán söprögető közmunkás, ha nagyon odafigyelnek.

Van nekünk ez a friss és ropogós Káslerminiszterünk, aki szügyig merült az okkultizmusba, s így nem elég, hogy nem szép, még csak nem is okos, és ezzel a felszereltséggel, de hatalmas lendülettel mégis készülődik tönkrevágni néhány korosztály életét. Akár egy visszafogott lobotómiát is végezhetne rajtuk, az sem lenne lehangolóbb eredményű, mint az iskolája, amit kifundált bele, ám még titkolja.

De milyen szép is lesz az, amikor a központi tanévnyitón fölvázolja az új Nemzeti Alaptanterv főbb vonásait, és kiderül az a kormányzati igyekezet, hogy az az iskolarendszer, amely – tisztesség ne essék szólván – ma is ontja magából a félhülye analfabétákat, ebbéli minőségében még jobban megizmosodjon Másra nincsen is szüksége a nemzetnek: képes legyen megfogni az a gyerek a kapa végit, ezen kívül elég annyi, hogy tudja, hová kell tenni az ikszet.

Mint a küszöbök alatt kiszivárgott, az új Nemzeti Alaptanterv azt tartalmazza majd, és ezt jelenti be a tízparancsolatos, hogy a hetedik-nyolcadik osztályban összevonják a biológiát, kémiát és fizikát természettudományok tantárgy néven. Ötödikben és hatodikban már úgyis természetismeretet tanulnak, meg a szakképzésben is, így csak a hülyeség ívét tennék teljessé mintegy.

Nem lenne ez ördögtől való, ha nem lenne Káslertől eredő. Mivelhogy a kajla világban minden mindennel összefügg, így egy almát, azon kívül, hogy jó-e az íze, meg lehet vizsgálni a szempontból, hogy miért jó, mitől jó, milyen anyagokból áll, miért esik a fejünkre, miért piros a színe, és miért borogatják a gazdák a trágyadombra. Egy almában benne van az egész világ Newtontól Radnótiig. Sőt, még Isten arcát is felfedezhetjük benne, ha jól odafigyelünk.

Csak nem minálunk. Már most látszik, hogy nincs ahhoz elég reneszánsz ember ebben az országban, hogy ilyen csudálatosan ismertesse meg az Univerzum titkait a hitoktatással leszedált, testneveléssel és lövöldözéssel idomított, danászással uniformizált felnövekvő nemzedékkel, főleg olyan iskolákban, ahol párttitkárok ücsörögnek az iskolák élén...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.