2018. augusztus 25., szombat

AZ A CSODÁS ÁZSIA! VAGY MÉGSE?

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő 
2018.08.25.


A magam részéről soha nem vágytam arra, hogy hosszabb ideig Ázsiában éljek (a látogatás más kérdés, de még az sem valósult meg), pedig a hatalmas földrész különböző országaiban elég sok magyar él. Hogy miből, az megint más kérdés. Tényleg, miből és hogyan tud megélni egy európai Ázsiában, egyáltalán, ki mit gondol az ottani életről? Erről szól a mai poszt, ami régebbi itteni ázsiai beszámolók és újabb történetek válogatása.


Japán

„Egy alien tudatlanságával Japánban”

„Ha Japánba készül valaki, és két hétnél hosszabb időt tervez az országban eltölteni, akkor nyugodtan elfelejtheti a könyvesboltokban kapható összes japán útikönyvet! Én is egy alien tudatlanságával léptem a földre. Az egyetlen dolog, ami megegyezik az otthonival – a föld.

Amint az országba lépsz, megkapod a külföldiek számára, és csakis nekik (nekünk) készült regisztrációs kártyát, amin szó szerint ALIEN-nek neveznek.

Tehát én is elindultam két bőrönddel és egy japán szótárral, amit az első 10 sikertelenül használt szó után dobtam a szemétbe, mert az adott szó még véletlenül sem azt jelentette, mint ami a szótárban szerepelt. (…)

A levest is pálcikával illik enni, majd hangosan szürcsölve meginni a tányérból a maradékot. Utána a mosdóban megszámolhatod a fehér ingeden a levespöttyöket, amit hiába van mosógéped, nem fogsz másnap reggel tisztán felvenni, hiszen a lakásod páratartalma 85 százalékos, így a száradási idő több mint két nap.

Vagy ott az első bevásárlás, amikor több mint 2 óra intenzív keresgélést követően az első látásra felismert 6 darab tojással a kezemben még 2 órát szaladgáltam a parkolóban, mire megtaláltam a cég által biztosított kocsimat, aminek nem emlékeztem a rendszámára, csak a színére és a típusára.

Bekapcsoltam a tévét, gondoltam, ennyi itt eltöltött idő után talán lesz olyan műsor, amit meg is értek.

Mondjuk egy vetélkedő.

Az egyik hetekig tartó sorozatban a TV-stáb az egész országot bejárva találta meg az egyetlen középiskolás diákot, aki képes nyitott szemmel tüsszenteni, és ez még a jobbak közül való volt.

Átkapcsoltam.

TV-sorozat. A mentőorvos az eszméletlen sérült újraélesztésével foglalkozott, míg a sofőr a sérült ruháit vizsgálta. A balesetben deformálódott névjegytartóból remegő kézzel vett ki egy kártyát, és azonnal hívta a rajta lévő mobilszámot, ami a még mindig eszméletlen sérült zsebében hangosan csörgött is. A mentősofőr hosszasan csörgette a számot, majd kinyomta és megállapította, hogy nem veszik fel, ezek szerint a sérültnek nincs családja.

Átkapcsoltam.

Rendőrségi hírek. A ház fürdőszoba-ablakának külső védőrácsát csavarozta egy férfi, amikor elfogták a rendőrök! Másnap szabadon engedték, mikor egy család tett bejelentést a családfő eltűnéséről, aki eltűnésekor éppen a fürdőszoba ablak védőrácsát próbálta felszerelni. (Maya, Japán)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.