2018. augusztus 25., szombat

GYÖKÉRTELENEK, GYÖKERE(SE)K, KÖVÉR LÁSZLÓK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.08.24.


Rég nem beszéltünk Kövér Lászlóról, nem igaz? Nem. Sebaj. A hülyeségnek nincsen felsőfoka (amúgy azt szeretném üzenni a nálam sokkal okosabbaknak és fontosabbaknak, hogy az optimálisnak sincs, ne erőltessék), márpedig egy mindenbe is (a sorozatban harmadik kétharmadot beleértve) belekeseredett házelnök eszméi alufóliasisak-jellegének se sűrűn van. Úgyhogy a végtelenített rettegés-hergelés párhuzamos univerzumából szól most a nóta.

Az történt az újságírók és az őbajszosfrusztráltságától különbözőképpen gondolkodók védőszentjével (mellékállásban az Országgyűlés elnöke), hogy jelenése volt tegnap Balatonszárszón, ahol Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és a református egyház kebelére borulva hőzönghetett az állampárt kizárólagos kormányprogrammá emelt kedvenc témájáról. A Református Közéleti és Kulturális Alapítvány által szervezett Reformátusok szárszói konferenciáján (ahol tudomásom szerint nem volt téma az állami ünnepség tiszteletére kifüggesztett kereszt alakú feszület, ami reformátuséknak teljes joggal elérhette volna nehezményezésügyileg az ingerküszöbét) természetesen rágták a gumiból készült csontot: bevándorlás, migráció, mindmeghalunk.

Tekintettel arra, hogy ez Magyarország három éve legégetőbb, legbrutálisabb problémája (a saját fizetésük emelését már megoldották, az már nyomasztja gyönge vállaikat). Össze is számoltam gyorsan, hogy idén januártól a mai nappal bezárólag a tömeges migráció által sújtott válsághelyzet országában – amelynek határainál Orbán Viktor szerint milliók ostromolják Európát – összesen 287 darab büdösmigránst sikerült elfogni. Közel 8 hónap alatt. Vagyis naponta olyan 1,2 darabot. Miután a migrációs álsághelyzetre felhúzott nemzeti paráztatási versenyfutás a vártnál is kedvezőbben alakította az április 8-a utáni összeNERezett erőviszonyokat, két ökölbeszorulás között Kövér László is megengedett magának egy adag lazaságot. (Zárójel: nem tudom mire vélni ezt a lazaságot, mert közben Bayer kolléga meg vért izzad, hogy Európa háborúban állását beadagolja a híveknek, mert a vak is látja, hogy nincs háború, amit látni lehetne.)

Szóval Kövér vagy kiesett a szerepéből, vagy megint egy beismerő vallomásnak tapsolhatunk, de a nyomában lihegő MTI, és az MTI nyakában lihegő salakmédia az alábbi gondolati ívet tulajdonította neki:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.