2018. augusztus 21., kedd

BARCELONA RENDHAGYÓ MÓDON

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Balázs
2018.08.21.


Tulajdonképpen érthető, ha a barcelonaiak ki vannak akadva a rengeteg turista miatt, ugyanis csak nekem van 3-4 ismerősöm, aki idén a katalán nagyvárosban járt. Erre jön Balázs posztja, melyben szintén barcelonai kalandokról számol be. Ráadásul úgy, hogy dicséretre méltó módon alaposan kiszakította magát a komfortzónájából.

„Úgy döntöttem, hogy ideje kipróbálni egy rendhagyó módját a nyaralásnak. Három hetet utaztam, amiből az első hetet egyedül töltöttem Barcelonában. Ezelőtt soha nem utaztam egyedül ilyen formában és őszintén, kicsit tartottam is tőle.

Nyilván az ember látja, hallja, hogy egyre többen mennek világgá, de valahogy szerintem a legtöbbünkben van egy furcsa érzés ezzel kapcsolatban. „Nincsenek barátaid, vagy családod, akivel utazz?; Nem leszel magányos egyedül?; Nem félsz, hogy hülyének fognak nézni, amiért egyedül utazol?” - na ezeket mind megkaptam és az ironikus az egészben, hogy én is pontosan így álltam a dologhoz, mert ismeretlen volt, bár valahol a kíváncsiság bennem volt.

Szerencsémre, egy kis unszolás a coach-omtól segített meghozni a döntést, hogy „Ugyan, tényleg, mi a legrosszabb, ami történhet?”. Így foglaltam le 3 éjszakát Mallorcán, majd 4 éjszakát Barcelonában hostelben.

Semmi sem úgy van

Fura volt készülni a nyaralásra, mert ötletem nem volt, mit várjak. Sose aludtam még hostelben, most pedig arra készültem, hogy 8-16 vadidegen fiú-lánnyal együtt fogom tölteni az éjszakákat.

Volt, hogy elkezdtem programokat írni, de úgy voltam vele, hogy az egész a spontaneitásról kéne szóljon, úgyhogy igazándiból tök felesleges az egész. Azért, biztos, ami biztos, az első 2 napot Mallorcán szépen betábláztam, hátha nem lesz társaságom. Little did I know.

Hétfő este 20.00-ra foglaltam a repjegyet, így teli energiával keltem fel aznap. Éppen a városból bicikliztem haza, mikor kaptam egy SMS-t, délután 14.00-kor, hogy „Sajnálunk, de a járatát töröltük. Lépjen kapcsolatba az ügyfélszolgákkal és foglalja át másik napra/gépre a jegyét, vagy kérje az ár visszatérítését”. Mi a fasz?

Gondoltam én, hogy ez nem a United Airlines az USA-ba, bár a RyanAir lassan kezd felnőni a feladathoz... Noha, a céges telefonom előnyét kihasználva közel 1,5 órás biztosító/Ryanair telefondiskurzus után sikerült azt a megoldást találni, hogy ugyan nem tudnak Mallorcára aznap már eljuttatni (csak úgy, ha én valami csillagászati áron veszek más légitársaságnál jegyet, ők meg majd talán visszafizetik, ami a történtek után nem tűnt túl hitelesnek) de másnap este ment egy gép Barcelonába.

Úgy voltam vele, hogy ez a sors keze, kellett nekem végig tervezni a mallorcai 2-3 napot, igaziból mehetnék rögtön Barcelonába. Így is lett, foglaltam 2 extra éjszakát a hostelbe, ahova egyébként már csütörtöktől foglaltam és beletörődtem a dologba...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.