2018. augusztus 24., péntek

HOSSZÚ VOLT A HAJUNK, RÖVID A SZOKNYÁNK, DE MEGTŰRTEK BENNÜNKET

INDEX
Szerző: KOVÁCS DÁVID, HERNÁDI LEVENTE (KÉPSZERKESZTŐ)
2018.08.23.


Saját bevallása szerint nincs sok köze a nosztalgiához, és gyakran hangoztatja, hogy a jelenben él, a múlt helyett pedig sokkal inkább a jövő foglalkoztatja. „Ami történt, ami elmúlt, azt előbb-utóbb valahol útközben leteszem, nem igazán érdekel többé” – írta legújabb könyve ajánlójában is Koncz Zsuzsa, aki az Index kérésére mégis visszatekintett saját pályájára az albumban megjelent fényképeken keresztül.

„Ha Koncz Zsuzsával járhatnék egyszer, az lenne találka az igaz szerelemmel” – énekelte Bereményi Géza sorait Cseh Tamás arról a lányról, aki az ország szeme láttára cseperedett felnőtt nővé, majd vált az egyik legnépszerűbb magyar női énekessé. A Heves megyei Pélyen született, később Füzesabonyban, majd Budapesten élt, és csak 16 éves volt, amikor osztálytársával, Gergely Ágival a Ki mit tud?-on egy egész országot elbűvöltek a Nagymami című számukkal.

A tévés szereplés után a magyar beat szentháromságát is kipipálhatta, hiszen énekelt az Omegával, az Illéssel és a Metróval is. 1967 nyarán feltűnt az első magyar tinikultfilmben, az Ezek a fiatalokban, amelyben a Mr. Alkoholt, az Ez az a házat és a Szőke Anni balladáját énekelte, két évvel később pedig megjelent a bemutatkozó albuma, Volt egyszer egy lány címmel – ami hibái ellenére az első magyar arany(nagy)lemez lett.

Ötödik magyar nyelvű albuma, az Illéssel készült Jelbeszéd – rajta a Göncz Árpád temetésén is elénekelt Ha én rózsa volnék-kal – a fennálló rendszer áldozata lett: már 50 ezer példány elfogyott belőle, amikor felfüggesztették a kiadását, a raktáron lévő példányokat pedig bezúzatták. A betiltás nem rendítette meg az énekesnőt, sorra jelentek meg az albumai, a cenzúrát kijátszva sokszor verslemezeken foglalt állást, a vasfüggöny mindkét oldalán voltak fellépései, koncertezett a kettévágott Németország mindkét felében, Franciaországban, a Szovjetunió tagállamaiban, de eljutott az Egyesült Államokba, Brazíliába, Japánba és Kubába is.

Az énekesnővel fényképek fölött nosztalgiáztunk, nem sokkal a nyári vakációja előtt, kronológia sorrendben haladva, az általános iskolai évektől egészen a közelmúltig...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.