2018. augusztus 7., kedd

KÖSZÖND A FIDESZNEK!

JOG-ÁSZ BLOG
Szerző: Dr. SÁNDOR ZSUZSA
2018.08.06.


Elsöprő népharagot váltott ki az a bírói döntés, amely szerint Sztojka Iván, aki bűnsegéd volt a román kézilabdázó, Marian Cozma megölésében, 9 év 5 hónap letöltése után feltételesen szabadlábra kerülhetett, holott anno a bíróság 13 évre ítélte. Az már tényleg csak hab a tortán, hogy a Fidesz-közeli sajtó rögtön ráugrott Szabó Sándorra, az Országos Bírói Tanács most következő elnökére, mondván: „ennek a bírónak köszönhetjük, hogy a Cozma-gyilkos Sztojka szabadlábra került!” Az persze kicsit sem zavarja őket, hogy a döntést nem Szabó hozta, sőt nem is tudhatott róla, mert éppen évi rendes, jól megérdemelt szabadságát töltötte. 

Hátha a nép még azt is tudná, hogy Sztojka a Cozma-ügy kapcsán másodszor „járt jól” a Fidesz jóvoltából. Az ügyben ugyanis két külön eljárás volt. Az emberölés mellett Sztojka és 24 társa ellen a Patriota lokálban elkövetett tömegverekedés (csoportos garázdaság) miatt is ítéletet hoztak. Abban a Sztojkára első fokon kiszabott 3 évet másodfokon 2 év 6 hónapra mérsékelték.

Ahhoz, hogy értsük, miért állítom, hogy Sztojka a Fidesz révén került kedvezőbb helyzetbe, idézek egy alapszabályt a Btk.-ból. Ez úgy szól, hogy „ha a cselekmény elbírálásakor hatályban lévő új büntető törvény szerint… a cselekmény enyhébben bírálandó el, akkor az új törvényt kell alkalmazni”. A bírónak tehát, amikor ítéletet hoz, össze kell hasonlítania az elkövetéskori és a későbbi, az elbíráláskor hatályban lévő törvényt. Az összehasonlításnál minden szempontot figyelembe véve kell megállapítania, hogy melyik törvény kedvezőbb a vádlottra nézve.

Ez történt akkor, amikor a garázdaság miatt kiszabott büntetést a másodfokú bíróság csökkentette. Az elbíráláskor (az ítélet meghozatalakor) már az új Btk. volt hatályban, amely a csoportos garázdaság büntetési tételének 5 éves felső határát 3 évre mérsékelte. Így a kiszabott büntetés mértékét már ehhez a kerethez kellett igazítania...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.