2018. augusztus 4., szombat

ORBÁN A HÍR TV-VEL ÜZENT: SEMMIT SEM LEHET TŐLE BÜNTETLENÜL ELVENNI

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2018.08.04.


Látszólag erődemonstrációt tart a Fidesz a sajtófronton azzal, hogy minden átmenet nélkül, brutális leszámolás kíséretében visszafideszesítette a Hír TV-t, ám valójában előre menekül. Az Orbán-rendszer természetéből adódóan mindenkit példásan meg kell büntetniük, aki beleköp a nagyfőnök tányérjába, ám most ennél többről van szó. Nehéz idők jöhetnek ugyanis a kormánypártra is. hiszen gazdasági problémák gyűrűzhetnek be a következő hónapokban, ezért nem árt, ha minden sajtóorgánum kórusban hibáztatja majd mindezért Gyurcsány Ferencet, Soros Györgyöt netán az Európai Unió vezetőit. A nép pedig nagy erőpróba előtt áll, ugyanis végső stádiumába ért a magyarok elbutításáért indított harc.

Orbán Viktor sem gondolhatja komolyan, hogy többen fogják behúzni az X-et a Hír TV eddigi nézői közül a Fideszre a következő választáson azok után, hogy ismét nézhetetlen propagandacsatornává silányították az utóbbi két és fél évben a szakma élcsapataként működő szerkesztőséget. Ha meg akartuk tudni eddig, hogy mi történt itthon és külföldön az utóbbi 24 órában, akkor arról a leggyorsabban és legkorrektebbül a Hír TV-ből értesülhettünk ezekről. Eddig. Nem a szolidaritás mondatja a szakma képviselőinek többségével, hogy az amúgy is mélyrepülésben lévő magyar sajtó egyik legkiválóbb műhelyét szalámizták fel szinte percek alatt a Fidesz végrehajtó emberei, ugyanis tény, hogy ők meglehetősen elfogulatlanul tudósítottak az ellenzékről is, ami más független orgánumokról nehéz lenne állítani.

Épp ez a korrektség, gyorsaság, szakmaiság zavarta nagyon Orbán Viktort és csapatát, ezért csaptak le hirtelen, kíméletlenül, és vetették vissza egy nap alatt évtizedekkel a hírszerkesztés elveit. Ráadásul a nyári uborkaszezont kihasználva arra sem adtak igazán lehetőséget, hogy demonstrációk szervezésével nyilváníthassák ki szolidaritásukat a szakma képviselői az ellenzéki pártok és a kormány cinizmusát egyre nehezebben viselő polgárok. Lényegében a Hír TV visszafoglalásával fejeződött be az április 8-i parlamenti választás, hiszen a kormányfő legfőbb célja az volt, hogy az ellenzék ellehetetlenítése mellett elüldözze legfőbb ellenlábasát, Simicska Lajost is. Miután már az elbukott voksolás másnapján kitűzte a várfokra a fehér zászlót a renitens oligarcha, csak idő kérdése volt, hogy a Lánchíd Rádió, a Heti Válasz, valamint a Magyar Nemzet után mikor kap utasítást legyőzőitől a Hír TV feladására is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.