2018. szeptember 14., péntek

BERNIE SANDERS: CSAK EGY NEMZETKÖZI BALOLDAL ÁLLÍTHATJA MEG ORBÁNT ÉS TÁRSAIT

MÉRCE
Szerző: TÓTH CSABA TIBOR
2018.09.14.


Mára már világosnak kell lennie annak, hogy Donald Trump és az őt támogató jobboldali mozgalom nem egyedülállóan csupán az Egyesült Államokra jellemző. A világon szerte, Európában, Oroszországban, a Közel-Keleten, Ázsiában és máshol is demagógok által vezetett népmozgalmakat láthatunk, akik az emberek félelmeit, előítéleteit és sérelmeit használják ki arra, hogy hatalomra kerüljenek és ott is maradjanak.”

Rövid, a brit Guardianben közölt felhívásában ezt állapította meg Bernie Sanders amerikai független szenátor. A 2016-os elnöki kampányban baloldali programjával óriási sikert aratott Sanders most arra figyelmeztet: a nemzetközi szélsőjobboldal és az őt támogató finánctőke határokon átnyúló és hatékony együttműködést épít ki.

Támogathatja ebben az a tény is, hogy a vagyoni egyenlőtlenségek világszerte rendkívüli mértékben növekednek, a felső 1%, tehát a tőkés uralkodó osztály hatalma óriásira nőtt, a dolgozó osztály pedig egyre lejjebb csúszik, maga alá temetve a legszegényebbeket és legkiszolgáltatottabbakat az életért folyó harcban.

Sanders rámutat: az oligarchia arcátlan korrupciója és vagyonszerzési módszerei, valamint az autoriter hatalomgyakorlás, a demokratikus intézmények semmibevétele szorosan összefügg, együtt alkot egysége
t.

Meg kell értenünk azt, hogy ezek az autoriter vezetők [Trump, Putyin, Benjamin Netanjahu izraeli elnök, a szaúdi ház stb.] egységes frontot alkotnak” –írja, megállapítva, hogy 

a kleptokrácia terén Vlagyimir Putyin orosz elnök jutott a legtovább. Oroszországban Sanders szerint lehetetlen különbséget tenni a kormányzati szándék és az elnök személyes érdekei között. „Magyarországon pedig a szélsőjobboldali, autoriter vezető, Orbán Viktor nyíltan Putyin mellé állt.”

De nem csak módszereiket és eszméiket osztják meg ezek a vezérek és mozgalmak egymással, hanem sokszor pénzügyi támogatóikat is. Sanders szerint ilyen az amerikai Mercer testvérpár is, avagy olyan, kémkedéssel és politikai lejáratással foglalkozó cégek, mint a nemrég megbukott és bezárt Cambridge Analytica, amely számos ilyen rezsimet segített a hatalomba kerülésben.

Sanders szerint tehát a progresszív, baloldali mozgalmaknak is ezt kell tenniük: a legújabb technikai vívmányokat a szabad világ kormányainak ellenőrzésük alá kell vonni, és arra kell használni, hogy ezeket az autoriter, szélsőjobboldali tendenciákat megállítsák, ellenőrzésük alá vonják. Elsősorban úgy, hogy az abszurd vagyoni különbségeket akár drasztikus eszközökkel is mérsékelik.

Sanders zárásként hangsúlyozta: mindenféle visszatérés a Trump és Brexit előtti, neoliberális világrendhez magában hordozza az újabb, súlyosabb kudarc bizonyosságát. Ezért aztán felesleges Hillary Clintonokra, Barack Obamákra, Tony Blairekre számítani megmentőként...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.