2018. szeptember 24., hétfő

EGYRE TÖBBEN KERESNEK AZ ÁTLAG ALATT

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.09.24.


A hivatalosan közzétett jövedelmi statisztikák (de különösen fölöttük való kormányzati örömködés) érzékelhetően sokaknál kiüti a biztosítékot. Azokhoz az adatokhoz, amelyekből világosan kiderülhet, hogy az elégedetlenség mennyire jogos, egyre nehezebb hozzáférni, de az Azénpénzem.hu így is megtalálta, mi lehet a jelenség mögött.

Az idén júliusban a KSH tájékoztatása szerint 326,7 ezer forint volt az átlagkereset, ami éves szinten 12,8 százalékos növekedés. A pénzügyminiszter szerint gyorsul a felzárkózásunk az európai bérekhez. Azt inkább nem idézzük, hogy olvasóink egy része erre miként reagált. Érzékelhetően mind többen egyre dühösebbek az ilyen győzelmi jelentések láttán.

Ezt magyarázhatja például, hogy meglehetően sokan akadnak, akiknek a minimálbér és a garantált bérminimum emelése következtében a ténylegesen elkölthető pénze – a bevallott és a zsebbe csúszatott összegeket figyelembe véve – alig vagy egyáltalán nem nőtt. Közben a statisztika (amely nyilván képtelen kezelni a szürke- és feketegazdaságot) náluk is bérmegugrást mutat. Hasonló lehet majd a helyzet a cafeteria átalakítása után. Jövőre munkabérként adózik majd (vagyis a mostaninál jóval magasabb elvonási teher mellett) a munkahelyi étkeztetés, az Erzsébet-utalvány, a bérlet, az iskolakezdési támogatás, a pénztári hozzájárulás, de az idén még adómentesen adható lakástámogatás is. Papíron tehát a bér nagyot nő, miközben a dolgozók döntő többségének sokkal kevesebb jut a családi kasszába...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.