2018. szeptember 25., kedd

HA VISZNEK, AZ MÁR A VÉG

ABCÚG BLOG
Szerző: MIZSUR ANDRÁS
2018.09.25.


Magyarországon körülbelül 170 anonim alkoholisták közössége működik; ez a becsült egymilliló alkoholbeteghez viszonyítva alig néhány ezer felépülőt jelent. A józanságukat aktívan ápoló AA-tagok szerint ennek az az egyik oka, hogy idehaza még mindig kevesen tudják, hogy létezik a felépülésnek ez a módja is. A kétmilliós Budapesten vannak olyan kerületek, ahol egyáltalán nem működnek AA-csoportok, a fővároson kívül pedig félmegyényi területek maradnak segítség nélkül.

A 13. kerületi Szent László út 55/b kívülről semmiben sem különbözik a környező házaktól. Ha valaki bekukucskálna az ablakokon, azt is hihetné, hogy egy cég irodája működik ott.

A kapura kifüggesztett zöld logó jelzi, hogy mégsem egy szokványos épülettel van dolgunk. Függőkertnek hívják a helyet, és az áthallásos elnevezés nem csak a kertben található terebélyes diófának szól:

a hét szinte minden napján különböző felépülő csoportoknak ad otthont: szombaton és kedden az Anonim Túlevők, csütörtökön a szerencsejáték függők tartanak gyűlést, pénteken és vasárnap pedig az anonim alkoholistáké (AA) a Függőkert.


András és Andi, a vasárnapi Kikötő csoport két tagja mesélt arról, hogyan működik az 12 lépéses programon alapuló anonim alkoholisták közössége. Mindketten felépülő alkoholisták, aktívan részt vesznek csoportjuk életében, rendszeresen járnak gyűlésekre...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.