2018. szeptember 6., csütörtök

SZENT PÉNZTÁRCA NAPJA

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2018.09.05.


Nevezetes nap a mai, ma ünnepeljük a Viktor és a Lőrinc napot.
Mint tudjuk, a névnap a szentek ünnepléséhez kapcsolódik, a középkorban rengeteg ünnepelnivaló volt, addig se kellett robotolni.
Az emberek nevüket valamelyik szent nevéről kapták, aki aztán védőszentjükké is lett egész életükben.
Saját nevenapját mindenki megünnepelte, íly módon is azonosulva az Egyház tanításaival, az Úr pedig türelemmel tűrte, hogy hívei eljátszadozzanak a nevekkel, cserébe ő is eljátszadozott időnként.
Így eshetett meg, hogy Viktort és Pénztárcáját egy napon dicsőithetjük, remélhetőleg most már örökre összenőttek, így ünneplésük Tesco-gazdaságos maradhat, míg csak az Úr magához nem szólítja őket.
Vannak olyan fák, melyeknek ágai alkalmasak is lennének a felmagasztalásukra, de erre még sokáig kell várni, a nép nem kapkodó idegbolond, mint vezetői - megfontoltsága legendás.
Hála az Úrnak, nem minden esetben védi meg a pénztárcája sem a politikust, ezer és ezer példa van erre más banánköztársaságokban is...
Igyunk hát az egészségükre, a hajdani cselédlányok lúgkövet meg gyufát ittak végső elkeseredésükben, nekünk viszont már rendelkezésünkre áll a modern vegyészet megannyi eredménye...

Közben azért gondoljunk szeretettel az egészségügyre is, mely lassan, ha akarná se tudná megakadályozni az önmerényt, és ha esetleg a kibeszélős sztár-orvosnak leesne a létrája a kocsija tetejéről, legfeljebb a szovjet hajóorvos módszerében bízva műthetné meg magát, ha lenne hol.
Nagybeteg rokonunk rosszul lett, dőlt belőle a vér, de a kórházban ne tudták felírni neki a szükséges gyógyszert, mert a nyilvántartásuk szerint egy másik kórházban fekvőbeteg, miközben szegény otthon szenved, de a nyilvántartás szent, ami abban van, az a tuti - a beteg meg utazzon haza és próbálja meg felíratni a bogyókat a háziorvosával, aztán - ha sikerült - utazzon vissza a fővárosba, mert ezt a gyógyszert csak ott lehet kiváltani.
Hogy a jelenlegi rendszer alkalmatlan a betegellátás adminisztrációjára, az mindegy is, de az már nem annyira, hogy az egészségügyi dolgozók az ilyen helyzeteket természetesnek veszik.
Humanizmus? Empátia? Orvosi eskü?
Ugyan már, ha nem tetszik, menjen a magánszférába, oszt jónapot!
Anno a Fidesz és Szeretett Betegünk népszavazást szervezett az állami egészségügyi ellátás ingyenessége mellett, mert a páciensnek háromszáz - kórházban, ha jól emlékszem hatszáz forintot kellett fizetnie egy rövid ideig, most meg ha leletet akarsz, mielőtt meghalsz, masírozz a magánszférába, s fizesd a sokszorosát!
Az állami ellátás ugyan ingyenes, de a várólisták hosszabbak, mint a vonatfütty, mire sorra kerülsz, már régen alulról szagolod az ibolyát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.