2018. október 20., szombat

ELÍTÉLT HAJLÉKTALAN: EZT A PERT KAFKA SEM TUDTA VOLNA MEGÍRNI

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Népszava
2018.10.19.


Groteszk tárgyalás tanúi lehettek, akik felvételről vagy személyesen követték a fővárosi hajléktalan nő ellen indított bírósági eljárást: távmeghallgatás a szomszéd szobából, bürokráciába fulladó hatósági intézkedések.

Videós közvetítés útján hallgatták meg a Fővárosi Törvényszéken azt a 61 éves asszonyt, O. Kálmánnét, aki a szigorított szabálysértés második áldozataként – a jog szerint, elkövetőként – került pénteken a bíróság elé. A tárgyalásról a 444.hu és az Index adott élő beszámolót.

O.-né ügyével Szvobodáné Ladányi Lilla bírósági titkár foglalkozott, mivel szabálysértési ügyekben nem szükséges a bírói jelenlét. A mélyszegénységben élő asszony „bűnlajstromát” a rendőrség képviselője ismertette: mint kiderült, hogy O.-nét október 17-én háromszor hajtották el rendőrök a Kosztolányi Dezső tér környékéről; negyedszerre pedig csütörtökön találkoztak vele, amikor kutyájával és takarójával egy Feneketlen-tó melletti padon ült.

Ekkor élesedett a kényszerintézkedés: a nőt a Gyorskocsi utcai fogdára vitték, ahol szabálysértési őrizetbe került. Ingóságait – amire igényt tartott, és azt is amit nem – az FKF autója szállította el, mondta a rendőrség képviselője...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.