2018. október 31., szerda

EZ A TÖRVÉNY EMBERI ÉLETEKKEL JÁTSZIK

MÉRCE
Szerző: BALLA LILLA
2018.10.30.


Napok óta próbálok megnyugodni pár percre, hogy összeszedjem és papírra vessem a gondolataimat, amik az elmúlt hetekben kavarognak a fejemben. Érzem, hogy valami olyan iszonyatos dolog történik 2018 októberében Magyarországon, ami nem maradhat dokumentálatlanul. Október 15. óta naponta kerülnek fel az internetre fényképek, videófelvételek, megrendítő írások a hajléktalanok kriminalizációjával kapcsolatban. Ebbe a sorba állok be most én is, mert szétfeszít az a tehetetlen düh és szomorúság, ami minden porcikámat átjárja az elmúlt időszakban.

Az Utcáról Lakásba Egyesület szociális munkásaként napi kapcsolatban vagyok olyan emberekkel, akik korábban vagy aktuálisan átélték, átélik, milyen hajléktalannak lenni. Van, aki pár hónapot, van, aki néhány évet, és van, aki több időt töltött az utcán, mint amennyi éve én megszülettem. Az ügyfeleink nagyon sokszínűek, több mint húsz háztartással dolgozunk együtt, több mint negyven egyéni életúttal, amelyekben azonban két dolog biztosan közös: a hajléktalanság megélése és az esély az abból való kitörésre.

Az egyesület programjának keretében elsőként lakáshoz jutó család idén ünnepelte a beköltözésük ötödik évfordulóját. Öt éve búcsúztak el a kunyhójuktól, öt éve élnek biztos és biztonságos, önálló lakásban. Ők azok közé tartoznak, akik a héten minden beszélgetésünkkor megkértek, biztosítsam a kevésbé szerencsés helyzetben lévő, még hajléktalanként élő ügyfeleinket az együttérzésükről. Mert, ahogy mondták, ők el sem tudják képzelni, ez milyen fájdalom lehet. Én sem tudom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.