2018. október 24., szerda

JESZENSZKY GÉZA: AZ ÉRTELEMRE KELL HATNI

SZTÁRKLIKK
Szerző: NAGY ANDRÁS
2018.10.24.


„A felelős politika ma Magyarországon ilyen hangon beszél” – értékelte a tegnapi Bem téri összellenzéki rendezvény felszólalásait Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, aki bár személyesen távol maradt, az interneten követte azt.

„Nem vagyok jobboldali, nem is voltam soha” – reagált a Sztárklikknek Jeszenszky Géza történész, az Antall-kormány külügyminisztere arra, hogy a fideszes lakájmédia már szimplán díszjobboldaliként írt róla a tegnapi tüntetés után, amin egyébként végül nem is vett részt, csupán üzenetét olvasták föl.

Arra, hogy miért nem jelent meg személyesen, Jeszenszky azt felelte: bár a szónokok személyével, a beszédekkel, és a demonstráció céljával éppúgy egyetért, mint azzal, hogy nagy a baj az országban, de középen álló emberként nem akart egy egyértelműen ellenzéki rendezvényen szerepelni a nemzeti ünnepen. „1956. október 23-ára emlékezni kell, én ehhez tartom magam” – nyilatkozta, hozzátéve: erre az antalli hagyomány tisztelete is kötelezi, a néhai miniszterelnök ugyanis soha nem csinált pártpolitikát a nemzeti ünnepekből...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.