2018. november 1., csütörtök

A BALATONT MÁR ELVITTE A NER, MOST A FERTŐ TÓ KÖVETKEZIK

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: BALLA GYÖRGYI
2018.10.31.


Az állam 325 milliárd forintot ad Sopronnak. Útépítésre, belvárosi épületek felújítására, ipari, gazdasági övezet kialakítására lehet költeni. És jut belőle a Fertő tóra is, ahol már látszik is, ki fog jól járni.

A Fertő tó magyarországi szakaszán csípősen fúj a szél, és bár a nap is süt még, hiába futnak ki kétóránként a sétahajók, a tó körül kevés a turista, bizonytalanul lézengnek a stégeken. A vízből csupaszon kiálló betonoszlopok utalnak arra, hogy itt is nádtetős cölöpházak sorakoztak még korábban.

A világörökségi területen lévő huszonegy nádtetős házból tavaly nyáron égett porig tíz. A lángok felújítás közben, az egyik cölöpházban csaptak fel, és az erős szél miatt gyorsan terjedtek tovább. „Életveszélyes! Belépni tilos!” – olvasható még mindig a figyelmeztetés, amelyet rajzszöggel tűztek ki az egyik stég végére. Azóta a leégett cölöpházak közül egyetlenegyet sem építettek újra, és egy önkormányzati rendelet módosításának köszönhetően már nem is fognak.

A soproni közgyűlés még 2017-ben fogadta el a Fertői Vízitelep fejlesztését lehetővé tevő Szabályozási Tervet és Helyi Építési Szabályzatot, és mondta ki, hogy a Modern Városok Program keretében, a Fertő tó partján...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.