2018. november 21., szerda

A SZEGÉNY CSALÁDOKAT MÉG MÉLYEBBEN NYOMJA A NINCSBE A KORMÁNY

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: GULYÁS ERIKA
2018.11.21.


A nemzeti konzultációnak csúfolt kormányzati önigazolás érdemben nem is foglalkozik a rosszabb körülmények között élő famíliákkal.

Miközben a kormány adóforintok millióiból indított nemzeti konzultációval igyekszik „megvédeni” családpolitikáját, újabb és újabb adatok jelzik: épp a legrászorultabb gyerekeket és szüleiket hagyja magára a kabinet. 

Makay Zsuzsanna, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének munkatársa a késő ősszel megjelent Demográfiai portré című tanulmánykötet egyik elemzésében például arról írt: 2010 és 2016 között „jelentősen nőtt a biztosítási jogviszonyhoz kötött támogatások súlya, kiadási oldalon összesen mintegy 302 milliárd forinttal, miközben 50,6 milliárddal csökkent a nem munkaviszonyhoz kötött támogatásokra fordított összeg”. Vagyis az adókedvezmények réven a többet keresők egyre jobban jártak, míg a munkanélküliek, alacsony járandóságúak mind rosszabbul. 

A szakember egy másik elemzésében azt is hozzátette, hogy miközben a korábbi munkához kötött gyed maximális összege nőtt, addig a szintén majdnem tíz éve befagyasztott minimálnyugdíjhoz kötött ellátások, a gyes, a gyet és a rendszeres gyermekvédelmi támogatás elértéktelenedett. „Ennek következtében az egyenlőtlenségek növekedtek” – írta Makay Zsuzsanna...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.