2018. november 19., hétfő

AHOL IMÁDJÁK A MAGYAROKAT

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2018.11.19.


A mai poszt több szempontból is különleges, egyrészt azért, mert Albániáról szól, ami azért nem gyakori itt, a Határátkelőn, de még inkább azért, mert voltaképpen dupla írás. Törzskommentelőnk, Dikusz tapasztalatait és fényképeit ugyanis az országban élő VPBA megjegyzései egészítik ki (ezeket dőlttel jelöltem a képaláírások kivételével), így egyszerre kapunk képet olyasvalakitől, aki életében először járt ott és egy régóta ott élő magyartól.


„Régi vágyam teljesült, az idén július második felében egy ismerős társasággal eljutottam Albániába. Ez a csapat több éve visszatérő vendég, olyanok is vannak köztük nem is kevesen, akik nem először (és nem is utoljára) jártak itt. Sok ismerős mondta azt (némelyiken meg is lepődtem), hogy nem félek ettől az úttól? Erre nem lehetett mit mondani...

Tulajdonképpen a program úgy volt megtervezve, hogy egy nap tengerpart, egy nap városnézés. Az igaz, hogy nem egész napos rohanás volt, viszont így nem sokat láttunk az országból.

Durres

22 órás buszozás után megérkeztünk a szálláshelyünkre Durres-be. A szállásunk kb. 100 m-re volt a tengerparttól. Maga az épület olyan 10-15 éve épülhetett, meglehetősen modern stílusban.

Légkondi, lift, az apartmanok jól felszereltek, tiszták. Azért voltak hiányosságok is, de ezek nem zavarták a pihenést. Van mit javítani az infrastruktúrán, de láthatóan megvan az igyekezet.

Az apartmanház épületében volt egy kis üzlet, minden kapható volt benne: zöldség, tejtermék, felvágott, sajt, mirelit csirke, pékáru. Plusz pékség, több élelmiszerüzlet a közelben, kis piac pár asztallal, ahol zöldséget, gyümölcsöt, helyben kopasztott csirkét is lehetett kapni.

Tényleg semmit nem kellett (volna) hozni, minden kapható volt. Főszezon, és üdülőközpont lévén viszont az élelmiszerárak hasonlóak voltak az itthoniakhoz (igaz, nem a balatoniakhoz).

Nagyon kellemes volt a tenger, hiszen a nyár kellős közepén voltunk. Rengetegen voltak, a városból buszokkal hozták le a helyieket, sok szálloda is van rengeteg vendéggel, de elfértünk, nem volt gond.

A strand területe tiszta, nem csak szemeteskukák vannak kint, hanem többször láttuk, hogy a strand dolgozói is gyűjtik a hulladékot. Viszont olyat is láttunk, hogy anyuka a totyogó gyerekkel lesétált a tengerhez, a kicsi tapicskolt a parton, a mama a pelust lekapta a gyerekről, és egy laza mozdulattal behajította a vízbe.

A látnivalókat mutatnám be képekben, de a sok fotó közül nehéz választani, és egy posztba a történelmi adatok részletes felsorolása sem fér bele.

VPBA: Durres Albánia egyik legősibb városa. Az ország legforgalmasabb kikötője itt található, a fővároshoz való közelsége és 18 km hosszan elnyúló szállodasorának köszönhetően az ország egyik legnépszerűbb üdülővárosa.

15 évvel ezelőtt még végig fenyőerdő volt a tengerpart ezen részén, a város és a szomszédos falvak azóta épültek ki ennyire. A tengerparti homok jódos, nagyon hatásos bőrbetegségek, pl. pikkelysömör ellen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.