2018. november 29., csütörtök

HA AZT MONDJÁK, HOGY MARADJAK KUSSBAN, ORDÍTOK

INDEX
Szerző: MATALIN DÓRA
2018.11.29.


Még csak 22 éves, de már előadás készült az életéről. Ónodi Adél transznemű, roma származású színésznő, aki egy vidéki kisvárosból küzdötte fel magát odáig, hogy Berlinben színésznőként, énekesnőként élhessen. A Dear Future Me című előadás erről az útról szól sok drámai fordulattal a gyerekkori bántásoktól a nemátalakító műtéten át a halálos fenyegetésekig. Ónodi Adél arról is mesélt az Indexnek, hogy miért egészíti ki az előadást egy róla készült aktsorozat, és milyen nehézséget jelent a munkában és a magánéletben transzneműnek lenni.

Kétszer játszottátok eddig az életedről szóló monodrámát telt házzal, lesznek is még előadások. Meglepett, hogy az emberek ennyire kíváncsiak az életedre?

Úgy gondolom, hogy nem az én életemre, hanem erre az identitásra voltak kíváncsiak. Úgy írtuk meg a szöveget, hogy mindenki kapcsolódni tudjon hozzá valamennyire. Célkitűzés volt, hogy mindenkit el tudjunk érni, ne csak a transznemű embereket.

Az előadást követte egy beszélgetés, ahol lehetett tőled kérdezni. Mire voltak leginkább kíváncsiak a nézők?

Nem is az előadásról kérdeztek leginkább, hanem a transzneműségről. Például volt egy kérdés, amin azóta is gondolkodom, hogy mi az, ami egy transzneműnek nem jó megszólítás, mi nem elég érzékeny, mi lehet bántó. Ott ült két transznemű lány is, és nem tudtak rá válaszolni. Előítéletekről beszélünk, de néha mi magunk sem tudjuk, hogy mi a rossz, csak azt tudjuk, hogy ahogy bizonyos dolgokat mondanak, amilyen helyzetekbe így kerülünk, azokból rosszul jövünk ki...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.