2018. november 1., csütörtök

KÖZMUNKA: KIPUKKANT A KISGÖMBÖC

SZTÁRKLIKK
Szerző: NVZS
2018.11.01.


November elsejétől az eddigi összeg dupláját, havi 45 600 forintot kap az a közfoglalkoztatott, aki sikeresen elhelyezkedett a versenyszférában. A kormány a korábbiakkal ellentétben ma már folyamatosan igyekszik csökkenteni a közmunkások számát. „Most kipukkan a kisgömböc” – jellemzi a közmunkás-helyzetet Kiss Ambrus, a Policy Agenda ügyvezetője.

A Belügyminisztérium adatai szerint 2016-ban 223 ezer ember dolgozott közmunkásként, míg az idén augusztusban a havi átlagos szám 122 899 fő volt, amely 30,7 százalékkal elmarad az előző év augusztusi adattól (A Belügyminiszter által készített a legfrissebb statisztika itt található). A csökkenésnek több alapvető oka van Kiss Ambrus szerint: egyrészt, mert egyre nehezebb közmunkásokat találni, miután a nyílt munkaerőpiac elszippantja őket, másrészt az állam is kevesebb forrást biztosít erre a célra.

Ez utóbbit az is alátámasztja, hogy ha területileg vizsgáljuk meg a közmunkáslétszám csökkenését, akkor az látszik, hogy ott is nyomon követhető ez a csökkenés, ahol azt nem indokolják a munkaerőpiaci folyamatok – tette hozzá...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.