2018. november 25., vasárnap

MENNYIT ÉR VALÓJÁBAN EGY HŐS UTCAI LAKÁS?

ABCÚG BLOG
Szerző: ZSILÁK SZILVIA
2018.11.24.


Hiába kerülnek lehetetlen helyzetbe a lebontásra ítélt Hős utcai házak lakosai, az önkormányzat nem hajlandó a felajánlott 4-5 millió forintnál többet fizetni a lakásokért. Ahogy abból sem engednek, hogy felhúzzák a kerítést a telep köré, holott sok lakos szerint ennek egyenes következménye lesz, hogy a telepet végképp elborítja majd a szemét. A kőbányai önkormányzat közmeghallgatást tartott, de a polgármester és a helyiek teljesen elbeszéltek egymás mellett.

A Hős utcai házak sorsa meg van pecsételve, egy év múlva lebontják őket, mindenkinek költözni kell. Csak az a kérdés, hogy hova mennek 4-5 millió forintból a lakástulajdonosok, egy civil egyesület szerint az önkormányzat hosszú távon a hajléktalanságba hajszolja őket. A kőbányai közmeghallgatáson jártunk, ahol egymásnak feszültek az indulatok.

Budapest egyik leghírhedtebb nyomortelepe felszámolás alatt áll, a Hős utca 15/A-B alatt álló épületegyüttesben közel 600 ember él. A környék leginkább a droghasználókról híresült el, miközben a ház tele van olyan lakosokkal is, akik csupán elszenvedői a rossz szomszédságnak. Amitől a két, igen nagy tekintélyt parancsoló intézmény, a szintén szomszédos Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség sem tudta eredményesen megvédeni őket, hiszen az utóbbi időszakban bevetett fokozott rendőrségi jelenlét sem volt képes gátat vetni a drogterjesztésnek.

A kőbányai önkormányzat már évek óta szerette volna lebontani a két rossz hírű épületet, és ehhez tavaly decemberben érkezett meg a 2,2 milliárd forintos állami segítség – az önkormányzat ennyi pénzt kapott a telep felszámolására.

Bár az épületeket egy év múlva lebontják, addig is körbeveszik a telepet egy kerítéssel, hogy így próbálják távol tartani a drogkereskedőket. Az október 25-i közgyűlésen döntöttek arról, hogy 10 millió forintos kerítést építenek fel portaszolgálattal, ahol a biztonsági őrök a jövőben minden esetben igazoltatnák a beérkező személyeket. A két épületből álló nyomortelep végnapjai is ismertek, a jelenlegi tervek szerint 2019 decemberére bontják el a Hős utcát – nyilatkozta korábban egy interjúban Kovács Róbert, Kőbánya fideszes polgármestere...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.