2018. november 14., szerda

MOST LENNE ITT AZ IDEJE ELMAGYARÁZNI A MIGRÁNSOKTÓL RETTEGŐ POPULÁCIÓNAK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.11.14.


Ha én lennék a magyar ellenzék, pontosabban ha én valóban ellenzék lennék, és bár eddig még soha nem voltam képes arra, hogy az elmúltnyolcév utáni elmúltnyolcév bármelyik brutális kormányzati korrupciós ügyén rajta maradjak (2 napnál tovább) azzal a fanatizmussal, ahogyan az állampárt képes évek óta nem elengedni és folyamatosan szítani a migrációs veszélyben/válságban gyökerező mindmeghalunk háborús pszichózist, akkor most kurvára a nyakamba venném a lábaimat. Sőt. Az erőforrásaimból (ha másképp nem megy, hát összeszorított fogakkal) most arra fordítanék önfeláldozóan és hazafiasan, hogy az ország Migráns1-gyel és egyéb propagandafelületekkel táplálkozó felét is képbe helyezzem azzal, hogy kicsoda is valójában az az ember, aki állandóan védelmet ígér a hülyére zsibbasztott népének, miközben nemzetközileg körözött nagypályás bűnözőket bújtat.

Ha én valódi ellenzék volnék, akkor imígyen gondolkodnék: bár a populáció jelentős része, beleértve a Fideszre szavazókat is pontosan tisztában van a bálvány körül tornyosuló korrupciós gépezet megannyi disznóságával, és talán még azt is tudja, hogy a túlárazott, előre lezsírozott magyar közbeszerzéseken összeharácsolt lóvét előre megtervezett módon talicskázzák külföldre évek óta, amikor éppen nem személyesen Orbán Viktor családi kasszájába öntik, a korrupciós ügyekbe, a grandiózus, üresen kongó stadionokba betonozott követhetetlen milliárdokba olyan szinten belefásult a nép, hogy ezzel a témával a harmadik kétharmadot sem sikerült megakadályozni.

Tehát én, mint felelős ellenzék, aki jövőre labdába óhajtok rúgni állítólag az EP-választáson és az önkormányzati választáson, az elkövetkező napokban a nyakamba szedett lábaimmal járnám az országot (igaz, ehhez ki kell merészkednem a sajtótájékoztató mikrofonok mögül) és ha nem tudtam rajta maradni például a letelepedési kötvényes mizérián, a moszkvai vízumgyáron, Pharaon professzoron, a Kínát magyar adófizetői pénzből megtámogató Budapest-Belgrád vasútvonalon, a tikosított, talán soha meg nem épülő csilliárdos paksi beruházáson, az ukrán importszavazókon, vagy Rogán Bűnöző Antal, Mészáros, Tiborcz, Garancsi, Vajna és sokan mások közpénzharácsán (arról nem beszélve, hogy a sötét, megosztó figuráimat sem szedtem le a sakktábláról, és nem győztem meg a választókat arról, hogy miért érdemes rám szavazni), akkor legalább most Gruevszki elvtárs körözött bűnöző ügyén rajtamaradnék...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.