2018. november 4., vasárnap

TELE A HÓCIPŐNK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TÓTH ILONA
2018.11.04.


Tehénszarban toporogni jó. Mesélte a nagypapám, hogy télen, amikor kihajtották a teheneket, alig várta, hogy trottyantsanak, mert meztelen lábával azonnal beleállt. Jó meleg volt. Egyetlen cipőjét csak az iskolába menet vehette fel. Kivágták az orrát, hiszen a lába növekedésével nem nyúlt az átkozott lábbeli. Ma cipő még csak lenne, ha az szandál, papucs is a hóban, tehénből nincs, csak szarból van sok. Abból pedig nem lehet megélni, élni pláne nem.

Az egyik ilyen ganéhordozó Orbán luxus tanácsadója, minden magyarok istápolója, Hegedűs Zsuzsa. Miután szétszórta a libákat, tyúkokat, malacokat, beült Audijába, és várta a csodát. Lett is csoda, az állatok vagy elpusztultak, mert nem kaphattak enni, vagy ha kicsit meghíztak, mentek a fazékba. Egyszer. Ez a nő szélhámosságát hordozta országszerte, azóta sem kérte számon senki az Orbán brancsból.

Kecske sincs. Pintér Sándor milliárdos, nyugdíjas, örökös belügyminiszter a kecskében látta a jövőt: a szegény ember „ha megtermeli a saját településén azokat a javakat, amelyek az élelmezéséhez szükségesek, mert kap hozzá magot, kap hozzá megfelelő nevelt állatot először, kap hozzá még esetleg malacot, vagy kecskéket kérnek sokan, hogy a tej is meglegyen minden nap, akkor meg”. Meg lehet élni 47 ezer forintból. Hogyan, főzsaru? Így? Imádták az emberek a kecskét, mert nem kívánta a luxust, evett, ivott, minden konyhai maradékot (ha volt) felzabált. Eltartották. Sok hasznot nem hozott, nem húzta ki kétségbeejtő helyzetükből a szegényeket, pedig a miniszter úr megígérte. Főleg a városi kecskék sokat hisztiztek a liftben; ölben kellett lecipelnie a gazdának az emeletről. Csak csipp-csöpp, csöpögött a teje, naponta be kellett osztani, ki ihatja meg azt a keveset, amit termelt. Elmaradt a kecsketejben fürdés. Vége lett ennek a villámgyors esztelen kitalációnak, Pintér nem is emlékezett már rá, különben is kihagy az agya, tudják, elfelejtett bevallani 2,7 milliárd forintot a vagyonlistáján. Hegedűsnek, Pintérnek a szociális érzékenysége se tyúk-, se disznó-, se kecskeszart nem ér. Mind ilyen: kirekesztő, pöffeszkedő, agyatlan csorda.

Csak semmi dráma emberek! Csupán milliók döglenek bele a reménytelenségükbe, nem számít a hatalomnak, megmondták, nincs szegénység Magyarországon...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.