2018. november 26., hétfő

TOVÁBB PAZAROLJA AZ ADÓFIZETŐK PÉNZÉT AZ ÚJABB EGYHÁZTÖRVÉNY-CSELLEL AZ ORBÁN KORMÁNY

168 ÓRA ONLINE
Szerző: B. M.
2018.11.26.


Semmiféle alkotmányos vagy egyéb jogsértést nem hoz helyre a most tervezett módosítás, így újabb súlyos kártérítési pénzeket kell fizetni.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint elfogadhatatlan az, ahogyan a kormányzat módosítani akarja az egyházügyi törvényt.

A módosító javaslat nincs összhangban az eddig meghozott alkotmánybírósági és nemzetközi bírósági ítéletekkel, nyíltan szembefordul az alkotmányosság elveivel

– állítják a jogvédők.

Emlékeztettek arra is, hogy az Orbán-kormány által létrehozott, majd évek óta fenntartott jogsértő helyzet miatt az adófizetőknek már így is épp elég sokat, 176 millió forintot kellett fizetniük az egyházakat ért jogsértések kompenzálására; a helyzet fenntartása a közpénzek pazarlása is egyben.

Ennek ellenére most, miután Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egy írásbeli válaszában már bejelentette, az Orbán-kormány (egészen pontosan Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Semjén Zsolt képviseletében) a parlament elé terjesztette a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011-es törvény újabb módosítási javaslatát.

A TASZ gyorselemzése szerint a módosítás nyomán sem biztosítaná az egyházak jogegyenlőségét, mert továbbra is alacsonyabb és magasabb rendű egyházak között tenne különbséget, és továbbra is olyan szempontok alapján tenné ezt, amelyek nem függnek össze a hívők vallásos meggyőződésével. Ilyen szempontok például a történelmi múlt vagy a társadalmi beágyazottság.

A legszélesebb körű előjogokkal járó bevett egyházi minőség továbbra is az Országgyűlés döntésén múlna, pedig ezt a gyakorlatot korábban mind az Alkotmánybíróság, mind az Emberi Jogok Európai Bírósága jogsértőnek ítélte...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.