2018. december 19., szerda

A MARTFŰI FELÁLDOZHATÓK, AKIKET PUSKÁVAL KELLETT HAZAZAVARNI

HVG ONLINE
Szerző: BALLA GYÖRGYI
2018.12.19.



Év végén bezár a Heineken martfűi gyára. A palackozás már novemberben leállt, mindössze húsz dolgozó maradt, ők is hamarosan átveszik felmondási papírjaikat. Meglátogattuk az üzemétől búcsúzó kisvárost.

Csak a hirtelen elénk bukkanó víztoronyról tudjuk, jó helyen járunk, közel a Heineken martfűi gyára. A környéken nagy a csend, olyan hideg van, hogy a leheletünk is látszik. Még a nyolcvanas években álmodtak ide gyárat, fénykorában a térség egyik legnagyobb foglalkoztatója volt, több száz ember dolgozott itt. Mára mindössze húszan maradtak, év végén ők is állás nélkül maradnak, a gyár bezár.

Induláshoz melegíti a motort a munkásjárat vezetője, most van a műszakváltás, mindjárt jönnek a dolgozók, nem szeretné, ha hideg buszra ülnének. A sofőr a környék valamennyi gyáránál megáll, és felveszi azokat, akik már végeztek a munkával. Innen egy ideje egy-két embernél többet nem kell elvinnie, „nem tudom, most jön-e valaki” – kiáltja le a buszról, ő sem szívesen lép ki a téli hidegbe.

Targoncások, raktárosok, adminisztrátorok dolgoznak még bent, úgy nevezik magukat, ők a Feláldozhatók. Azért lett ez a csoport neve, mert úgy gondolják, őket áldozták fel azért, hogy a Heineken soproni gyára megmaradhasson.

A Heineken Hungária Zrt. október közepén jelentette be, hogy bezár a martfűi gyár, mert Sopronban bővítik logisztikai kapacitásukat, ezért az itteni telepre már nem lesz szükségük. Korábban csak a sörgyártást szervezték egy központba, most már a raktár is Sopronban lesz. Úgy számolnak, hogy a döntéssel az eddigi 250 helyett 290 embernek adnak majd munkát, és éves szinten mintegy 400 ezer hektoliterrel több sört tudnak gyártani...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.